2. Törzs: Harasztok (Pteridophyta)



Yüklə 0.79 Mb.
səhifə2/11
tarix21.08.2017
ölçüsü0.79 Mb.
1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11

A virágtakaró zigomorf, a külső virágtakarókör 2 vagy 1 sarkantyus. A tömlősejtek nem tartalmaznak tejnedvet. Atermés részben felnyiló, részben egymagvú makkocska. A magvak elaioszómások – olajat tartalmaznak. Gyakori a hármas levél – folium ternátum). 17 gént és 470 fajt foglal magába. Idetartozó génuszok: Fumaria, Corydalis, Dicentra stb.

      1. Az orvosi füstike (Fumaria officinalis L.) - szántókon, szőlőkben fellelhető a F. schleicheri Soy.-Will. - közönséges füstikével együtt ez az egyéves növényke. Föld feletti, hajtása szürkészöld színű, mintegy 10-13 cm-es. Levelei kétszeresen számyasan összetettek. Virágzata végálló vagy levélhónalji tömött fürt, zigomorf. A párta sarkantyús, rózsaszínű; a sziromlevelek csúcsa sötétpiros. Virágzása májustól augusztusig tart. Termése szélesebb a hosszúságánál. csúcsán benyomott (kicsípett), zöldesbama színű, egymagvú makk. A murvalevél a kocsány félhosszáig ér. Különböző benzilizokinolin alkaloidok (főként fumarilin és protopin), fumársav. Vizelethajtó és enyhe hashajtó, az epekiválasztást szabályozó hatású szív és légzést serkentő. Hajdan hasmenés és lepra kezelésére használták. Használatakor orvosi ellenőrzés szükséges.


Az odvas keltike (Corydalis cava (L.) Schw. et Koerte) - üde, lombos erdők tavasszal virágzó, tömeges megjelenésű évelő faja. Talajban áttelel a kétoldalról kissé lapított barnássárga gumó, amely belül odvas, üreges. A hagymagumó a kéregben raktároz. Föld feletti hajtása 30-40 cm-es. Levelei kétszeresen szárnyasan szeldeltek, hamvaszöldek. A zigomorf bíborlila-lila vagy fehéres árnyalatú virágai végálló tömött fürtbe rendeződnek. Virágzási idő: március-április. Érdekessége, hogy e virágok épszélű, lándzsás murvák tövéből erednek, virágkocsányok pedig a tengelyre közel merőlegesen tartják. A sziromlevelek egyike kissé hajlított sarkantyút képez. Kéttermőlevelű termője felső állású, amelyből becőszerű toktermés szerveződik. Gumója alkaloidot tartalmaz, úgymint közeli rokona az ujjas keltike (Corydalis solida) - tömör gumója is. Ez utóbbi apróbb termetű és – mint nevében bennfoglaltatik - a murvalevelek ujjasan osztottak. A levelek hármasak, a levelecskék a csúcsukon karéjosak vagy hasadtak. A termés tok, sok maggal.

Fő hatóanyag az aporfin csoportba tartozó bulbokapnin alkaloid és még 50 társvegyület. Előfordul még a berberin típusú koridalin is. Fentiek központi idegrendszert bénító tulajdonságúak; nyugtató hatású gyógyszeripari készítményekben fordulnak elő (kivonatok formájában). Alkalmazásuk csak orvosi ellenőrzés mellett lehetséges.

A szívvirág (Dicentra spectabilis)Fürtös virágzata dekoratív. Levelei hármasak. A két külső szirom piros, a két belső fehér színű. Mandzsúriai, Koreai eredetű (Kelet Ázsia) dísznövény.

14. Szegfűalkatúak (Caryophyllidae)


A Caryophyllidae alosztály mintegy 11000 fajával a kétszikűek legkisebb alosztályát képezi. Legnagyobb hányaduk, körülbelül 10000 faj, a Caryophyllales, a többi a Plumbaginales vagy a Polygonales rendbe tartozik. A porzólevelek száma eredetileg 2 x 5, de ez a szám gyakran redukálódik. A Cactaceae és a Phytolaccaceae család sokporzójúsága centrifugális porzó-megsokszorozódásra (poliandria) vezethető vissza (éppúgy, mint a Dilleniidae és az Alismatidae alosztályban). A pollenszemek hárombarázdások. A többnyire sok magkezdemény központi oszlopon centrális placentációval (Caryophyllales) vagy magánosan a termő alapján (bazális placentációval) helyezkedik el. A magkezdemény görbült (campylotrop), fala két integumentumos. Nucellusza többrétegű (crassinucellatus). A Caryophyllales rend legtöbb családjában antociánok helyett betalainok (betaciánok és betaxantinok) fordulnak elő és (triterpén-) szaponinok akkumulálódnak. Kalcium-oxalát druzák, rafidok vagy kristályhomok formájában számos család tagjaiban (pl. Chenopodiaceae, Polygonaceae, Amaranthaceae, Aizoaceae, Phytolaccaceae, Cactaceae) nagy mennyiségben képződik.

Az alosztályba elsősorban olyan lágyszárú fajok tartoznak, amelyek (szukkulens, halofrekvens vagy nitrofrekvens ruderális elemekként) főleg különleges termőhelyekhez kötődnek. Igen sok közöttük a C4-es növény.



Rend: Szegfűvirágúak (Caryophyllales = Centrospermae)
Legfőbb ismertetőjelük a magkezdemények centrális placentációja. Régebben használt elnevezésük, a "Centrospermae" is erre utal. Virágaik sugaras szimmetriájúak, rendszerint öttagú körökből állnak és csaknem mindig ciklikusak. Nagy, színes levelekből álló vagy extrém módon leegyszerűsödött virágtakarójuk gyakran lepel. Lágyszárú, gyakran szukkulens növények, de esetenként előfordulnak közöttük fásszárúak és polikambiális vastagodásúak is.
Család: Szegfűfélék (Caryophyllaceae)
Dudvás szárú növények vagy félcserjék. Leveleik keresztben átellenes állásúak, egyszerűek, tagolatlanok, épszélűek. Duzzadt nóduszokból erednek. Hajtásrendszerük jellegzetes kettősbogas elágazású. Két- vagy egyivarú virágaik szirmainak tövén gyakori a mellékpárta. Termésük többnyire tok, ritkán bogyó vagy makk. Általános virágképletük: *K5 vagy (5) C5 A5+5 G(2-5).

Magvaik perispermiumot tartalmaznak. Főleg az északi mérsékelt égöv és a Mediterráneum növényei. Gazdasági jelentőségük elsősorban a dísznövénytermesztésben van. Számos fajuk védett. Három alcsaládjukat különböztetjük meg.


Alcsalád: Szegfűfélék (Caryophylloideae = Silenoideae)

Igen fontos növénycsalád, amely az egész Földön elterjedt és csaknem kizárólag lágy szárú, 1, 2 éves (évelő) növényekből – mintegy 2200 fajból - áll.

Leveleik többnyire egyszerűek, épek, átellenesen állnak ülők és vállukon összenőttek. A virág hímnős. Csészéjük forrt. Csészecsövük bordás és felfújt lehet. Sárga, piros vagy fehér pártájuk gyakran díszes, sallangos. Toktermésük öt foggal nyílik.

A konkoly (Agrostemma githago) termetében a gabonakultúrák magasságához alkalmazkodott gyomnövény, mára a vegyszeres gyomirtás hatására igen megfogyatkozott.

Egyszerű alig elágazó és mélyre hatoló főgyökérrendszere van (karószerű főgyökér). Hajtása 50-100 cm-es, felső részében kettős bogas (álvillás) elágazású. Az ülő lornblevelek keresztben átellenesek, szálasak vagy szálas lándzsásak, 10-14 cm-esek, ép szélűek és hegyes csúcsúak. Mind a szár, mind a levelek rásimuló fedőszőröktől szürkén selymesek. Június júliusban. Virágzik A virágok magányosak. A csésze eleinte csöves, később harang alakban kiszélesedik, kissé bőrszerű és 10 bordájú. Cimpái a csöves résznél hosszabbak, szálasak és borzas szőrűek. A párta liláspiros vagy rózsaszín sziromlevelekből áll. Szabadon álló lemezük ék alakú, levágott vagy kicsípett és hullámos-csipkés élű. Tíz porzója és 5 termőlevelű termője van. A termés csészében maradó, keményfalú, fogakkal nyíló tok; 30-40 apró, mintegy 3 mm-es bibircses fekete magot tartalmaz. Magjai mérgezőek. Aratásra megérve a kicsépelt gabonába kerülhetnek, és ilyenkor a kenyérnek lilás színt, égető, csípős ízt adnak. Fiatal haszonállatokra, szárnyasokra mérgezőek; vemhes állatoknál súlyos toxikózist váltanak ki.

A szurokszegfű (Viscaria vulgaris) mészkerülő erdőkben gyakori, savanyú kémhatást jelző évelő növény. Csomói alatt enyves a szára. Pártája bíborpiros. A rojtos szirmú, rózsaszín virágú réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) nedves réteken tömeges. Glikozidtartalma miatt mérgező. A pangóvizes területek, lecsapolásával visszaszorul. A fehéren molyhos hajtású és élénkpiros virágú bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria) száraz tölgyesekben fordul elő.

A kétlaki fehér mécsvirág (Melandrium album) borús időben vagy este nyílik. Réteken, parlagterületeken, utak mentén, kaszálókon, öreg lucernásokban fordul elő. A piros mécsvirág (M. sylvestre) hegyvidéki erdőkben él.

A kerti habszegfű (Silene armeria) dísznövény. A kerti szegfű (Dianthus caryophyllus) mediterrán eredetű. Igen sok - főleg telt virágú - hibridjét (pl. Chabaud-szegfű) ültetik. Ugyancsak nagy formagazdagságú az egyéves kínai szegfű (D. chinensis). Az európai eredetű, sűrű párnás növésű pünkösdi szegfű (D. gratianopolitanus) és tollas szegfűvel (D. plumarius) kereszteződött hibridjei a vadon élő, védett, vikariáló fehér virágú szegfűk (D. serotinus, D. arenarius és D. plumarius) génerózióját okozzák. Emiatt különösen a Lumnitzer-szegfű (D. plumarius subsp. lumnitzeri) veszélyeztetett. Termesztik továbbá a vadon is előforduló szakállas vagy török szegfű (D. barbatus) és réti szegfű (D. deltoides) változatait is.

Láprétek védett dísze a boglyos szegfű (D. superbus). Leggyakoribb vadon termő szegfűfajunk az apró- és bíborpiros virágú magyar szegfű (D. pontederae). Szappangyökér néven hozzák drogként forgalomba a szappanfű (Saponaria officinalis) gyökérzetét. Telt virágú változata dísznövény.

A magyar szappangyökérnek nevezett drog forrása viszont homokpusztáink terebélyes dísze, a boglyas fátyolvirág (Gypsophyla paniculata). Töltéseken, száraz-laza homoktalajon élő évelő lágyszárú növény. Többfejű rizómája 1,5-2 0 m-es hosszúságot is elérő gyökérzetben folytatódik. Hajtása erőteljesen elágazó, 60-90 cm-es. Lomblevelei keresztben átellenesek, ülők, lándzsásak. Apró fehér virágai álernyő virágzatban csoportosulnak. Virágzás: július-augusztusban. A csésze forrt a szirmok szabadok. A porzótáj kétkörös. Felső állású magházából fogakkal nyíló, sokmagvú toktermés lesz. Gyökézete Saponariae albae (Hungaricae) radix - fehér magyar szappangyökér, OFF. (PhHg VII.).

Hatóanyaga a triterpén-szaponinok (fő komponens a gipszozid A). Főzete kivonatai nyálkaoldók, expektoránsok. Az iparban felületaktiv tulajdonságukat hasznositják (a gyapjúféleségek mosásakor).

A szappanfű (Saponaria officinalis L,) - Ligetekben, ártereken előforduló évelő növény. A talajban vízszintesen kúszó és elágazó, tarackszerű rizómái vannak. Ezek rügyekből, számos föld fdetti, részben meddő részben virágos, lomblevelei keresztben átellenesek, ülők; alul kissé összenőttek. Ugyanitt a szárcsomó·bütykös. A levéllemez hosszas lándzsás és 3 erű. Virágzata a főtengelyen és az oldalágak vé én álernyős, június-augusztusban virágzik. A csésze forrt, kissé felfújt pártája szabadon átló 5 sziromból épül fel, ezek lilásak vagy halvány rózsaszínűck.10 porzójának szürkéskék portokjai vannak, a termő 2 levelű hosszas hengeres. Sokmagvú, 4-5 egyenlőtlen foggal nyíló toktermése szerveződik a maradó csészével körülvéve.

A szappanfű virágos hajtása és gyökerei (hatóanyaga - szaponarozid D; aglikonja a gipszogenin). makacs légcsőhurut esetén. nyálkaoldó hatása miatt alkalmazzák. Nagyobb dózisban émelygést vagy enyhe hányingert okoz.

Alcsalád: Lúdhúrfélék (Alsinoideae)
Csészeleveleik szabadok, sziromleveleik leginkább fehérek, kéthasábúak. Termésük tok, ritkábban makk. Gyakran tömegesek az egyéves, kozmopolita tyúkhúr (Stellaria media), az olocsán (Holosteum umbellatum), egyes madárhúr fajok (Cerastium spp.) és a kakukkhomokhúr (Arenaria serpyllifolia). Kertekben, szántókon, gyümülcsösökben és szőlőkben sokszor terhesek.

A tyúkhúr (Stellaria media (L.) Vill.) - Igen gyakori egyéves vagy ősszel csirázó, ún. egyéves áttelelő növény. Jóformán az egész világon megtalálható kozmopolita faj; nálunk is igen gyakori kapáskultúrákban, konyhakertekben és gyümölcsösökben, minden ruderális területen. Talajban vékony, orsó alakú főgyökere fejlődik, ennek folytatásában 10-30 cm-es, rendszerint elfekvő hajtása képződik. Általában a főtengely és az oldalágak virágos részletei felemelkedők. A szár egyik vagy mindkét oldalán szőrsávot visel; a levélállás keresztben átellenes. A levelek alul nyelesek, feljebb ülők, lemezük 1-3 cm-es tojásdad, hegyes csúcsú és ép szélű. A virágok laza álernyőt alkotnak, az egyes virágok hosszú, vékony kocsányúak. A virágzás kora tavasztól késő őszig tart. Az egyes virágok kétivarúak és heteroklamideusok. A csészelevelek hosszúkásak, hártyás szegélyűek. A fehér sziromlevelek hasonló hosszúak és majdnem végig kéthasábúak. 5 (esetleg csak 3) porzójuk van és 3 termőlevelű (3 bibeszálú) termőjük. Ebből 6 foggal nyíló toktermés lesz, amely a maradó csészelevelek közül rendszerint kilóg és a terméskocsánnyal együtt lefelé hajlik. Teája az epe- és veseműködést előnyösen befolyásolja; vese- és hólyagkőoldásban is eredményes lehet.

Ritkább a mezei csibehúr (Spergula arvensis). Nagy termetű változatát (convar. sativa) takarmánynövényként és zöldtrágyaként termesztik. Sziklakerti és szegélynövény a molyhos madárhúr (Cerastium tomentosum) és a vadon is élő szálkás zöldhúr (Sagina subulata). Védett ritkaság a magyar kőhúr (Minuartia frutescens).

15. Libatopfélék (Chenopodiaceae)

Meleg-, fény- és tápanyagigényes, többnyire egy- vagy kétéves és dudvásszárú növények. Elsősorban félsivatagi, tengermelléki sós vidékek vagy lakott területek vegetációjának jellemző alkotói. Leveleik egyszerűek, szórt állásúak, pálhátlanok. Hajtásrendszerük lehet kopasz, egyszerű fedő-, mirigy- vagy hólyagszőrös. A virágok leegyszerűsödése jellemző. Álfüzéres-gomolyos virágzatokat alkotó zöldes színű virágaik kétivarúak (pl. Chenopodium), vagy az egyedek egy- (pl. Atriplex), illetve kétlakiak (pl. Spinacia). Általános virágképletük: *P5 A5 G(2). A lepel különbözőmértékben összenőhet. Megporzás szél általi, számos fajuk pollenallergiát okoz. Termésük egymagvú tok vagy makk (helyesebben talán fel nem nyíló, makkszerű tok), amely a ránőtt, húsos lepellel és murvalevelekkel áltermést alkot, és gyakran terméságazatba ("gomolytermés") rendeződik. 1500 fajuk ismeretes, N- kedvelők, rendszerint gyomnövények, szárazságtűrők.

A répa (Beta) nemzetségre húsos, polikambiális répatest jellemző. A termesztett répa kezdetben főzelék-, majd takarmánynövény (B. vulgaris convar. crassa provar. crassa) volt. Cukoripari növénnyé (B. vulgaris convar. crassa provar. altissima) a napóleoni háborúk következtében vált. A metélő mangold (B. vulgaris convar. vulgaris provar. vulgaris) főzeléknövény. A cékla (B. vulgaris convar. crassa provar. conditiva) elsősorban téli salátanövény. Már az ókorban termesztették fehér és vörös változatát. A kultúrrépák alakköre a tengeri répára (B. vulgaris subsp. maritima) vezethető vissza. A répákat az egész világon termesztik. Nagy vízigényűek, mély rétegű, jó táperőben lévő, középkötött, kötött talajokat igényelnek.

Ma már nem ismert a kerti spenót (Spinacia oleracea) vad alakja. Egyéves, többnyire kétlaki növény. Lándzsás levelei főzeléknek valók. A pokolvar libatop (Chenopodium hybridum) kapáskultúrák, tarlók, kertek, emberlakta területek mérgező, fényes, kopasz, öblösen hasogatott levelű gyomnövénye. Hasonló kártételű faj a rendkívül elterjedt fehér libatop (Ch. album). Főleg nyugaton, üde ártereken és útszéli gyomtársulásokban tömeges a hegyeslevelű libatop (Ch. polyspermum).

A laboda (Atriplex) nemzetség fajai gyakori gyomnövények. A kerti laboda (A. hortensis) vitaminokban gazdag konyhakerti főzeléknövény. A homoki ballagófű (Salsola kali) sűrűn ágas, szúrós növény. Száraz homoki és homokos lösztalajokon a szántókat és a legelőket gyomosítja. Szikeseink jellemző növényei a bárányparéj (Camphorosma annua), a sziksófű (Salicornia europaea) és a sziki sóballa (Suaeda maritima).

Keserűfűfélék (Polygonaceae)
Főleg az északi mérsékelt égövön elterjedt, trópusi és arktikus területeken ritkábban előforduló növények. Dudvás szárukat duzzadt nóduszok tagolják. A nóduszokon a levélalap módosulása révén a családra jellemző csőszerű, hártyás pálhakürtő (ochrea) fejlődik. Leveleik egyszerűek, tagolatlanok, a leggyakrabban lándzsa vagy dárda alakúak.

A sziromszerű lepellel rendelkező fajok (Fagopyrum, Polygonum és Rheum spp.) virágai rovar-, a zöld leplűek (Rumex spp.) szélmegporzásúak. Virágzatuk tirzoid buga (Rumex) vagy álfüzér (Polygonum). Általános virágképletük: *P3+3 vagy 5 A3+3 G(3). Termésük egymagvú, lisztes makkocska.

A lórom (Rumex) nemzetség fajainak virágaiban a magházat övező lepel erősen megnő, és közreműködik a termések terjesztésében. Jellemző másodlagos anyagcseretermékeik a kalcium-oxalát, az antraglikozidok, a sztilbének és a polifenolok.

Levélzöldség a kerti sóska (Rumex rugosus), valamint vadon is élő őse, a mezei sóska (R. acetosa). Európa többi részén inkább az alhavasi eredetű római vagy francia sóska (R. scutatus) szürkészöld leveleit fogyasztják. Kelet-Ázsiából származik a magas termetű, igen nagy levelű közönséges rebarbara (Rheum rhaponticum) és a hullámos rebarbara (Rh. rhabarbarum). Mindkét fajt konyhakertekben termesztik, mert levélnyelük kompót, befőtt és főzelék készítésére alkalmas. A tenyeres rebarbara (Rh. palmatum) és az orvosi rebarbara (Rh. officinale) gyöktörzse drog, más rebarbarafajok dísznövények.

Kétszikű, másodvetésre is alkalmas gabonaféle és zöldtakarmánynövény a közönséges pohánka (Fagopyrum esculentum), valamint a tatárka (F. tataricum). A pohánkát a Dunántúl nyugati részén lisztes makkocska termésért (amelyből hajdinakását készítenek) helyenként még termesztik. A zöldhajtásaik rutinban (P-vitamin) gazdagok, aminek az érfalak rugalmasságának illetve permeabilitásának a szabályozásában van szerepük, ezért újra keresett nyersanyaga lett a gyógyszeriparnak, de már nem foglalkoznak a tatárkával. Termésérésük igen elhúzódó. Zöldtakarmányként adva - fényérzékenyítő hatásuk miatt - az állatokon bőrgyulladást (fagopirózist) okozhatnak.

Kerti dísznövény a pulykaorrú keserűfű vagy karmazsinvirág (Polygonum orientale) és a felfutó, fehér virágú ártéri japán keserűfű (Reynoutria japonica). Dísznövényből a jövőben várhatóan terhes gyomnövénnyé válik a széles levelű, erőteljes növésű óriás japán keserűfű (R. sachaliensis). A madárkeserűfű (Polygonum aviculare) sokfelé gyomosító taposás tűrő gyógynövény. Újabban több kisfajra bontják. Kapáskultúrákban, kertekben tömegesen lép fel a lapulevelű keserűfű (P. lapathifolium), a baracklevelű keserűfű (P. persicaria) és a borsos keserűfű (P. hydropiper) – ez utóbbit a népgyógyászatben vérzéscsillapításra használják. A pirosló virágú, apró, szálas levelű homoki keserűfüvet (P. arenarium) ősszel gyakran csokorba szedik. Hegyi, nedves rétjeink védett növénye a kígyógyökerű keserűfű (P. bistorta). A szulákkeserűfű (Bilderdykia convolvulus) degradált gyepekben, szántókon, erdőszéleken közönséges.

A vad sóskafajok (Rumex crispus, R. conglomeratus, R. patientia stb.) évelő szántóföldi kultúrákban gyomosítanak, és a degradálódást jelzik, de a R. patientia – paraj salátának is termesztik. A kis termetű, kozmopolita juhsóska (R. acetosella) nyilas vállú leveleivel gyér záródású gyepek, valamint erdők mész- és tápanyagszegény talajain jelenik meg. A havasi lórom (R. alpina) nagytermetű, igen elágazó rhizómája a föld alatt kúszik. Levelei 30-50 cm nagyok, szíves-tojásdadok. A lepellevelek nem viselnek lepeldudort. Esztenák környékén, alhavasi régiókban terem.

16. Rend: Bükkfavirágúak (Kupacsos termésűek) (Fagales)


Fák és cserjék. Leveleik kétsorosak vagy szórtak. Virágaik egyivarúak; a porzósak dúsabb, a termősek kevesebb virágú barkákat alkotnak. Termőjük alsóállású cönokarp sok anatrop magkezdeménnyel, ezekből csak 1 egymagvú endospermium nélküli makk képződik - amelyet fellevél- vagy tengely eredetű kupacs takar. Az északi mérsékelt égöv erdeinek jellemző állományalkotó fajai.
Család: Bükkfélék (Fagaceae)
Rendszerint egylaki, lombhullató vagy örökzöld fák, egyszerű, szórt- vagy kétsoros állású, pálhás levelekkel. Általában szél-, ritkábban rovarmegporzásúak. A porzós virágok barkában vagy fejecskében állnak, a termősek rendszerint kevés virágú barkákat képeznek. Virágképletük: P4-7 A4-20; P3+3 G(3) vagy (3+3). Termésük kupaccsal körülvett makk.

A közönséges bükk (Fagus sylvatica) Közép-Európa fontos erdőalkotó fája. Hazánkban a Kárpátok magasabb régióiban őshonos. Csapadékos klímát igényel. Fája igen értékes (szénégetés, bútorfa), ezért nagyobb figyelmet érdemelne a telepítésekben is. Nagy termetű, szürke héjkérgű, kétsoros vagy szórt levélállású. Levelének széle ép, éle pillás. Kupacsa tüskékkel fedett, négy kopáccsal nyílik. A fa csak 40 éves kora után terem. Makkja olajtartalmú (hidegen préselik), ehető. Régen sertések makkoltatásában volt jelentősége. Közép-Európában elterjedt, mészkedvelő faj, 600-1200 m között külön erdőövet alkot, a gyertyános tölgyesek és dolomit bokorerdők alkotó része. A keleti bükk (F. orientalis) balkáni flóraelem, a kupacs tüskéi laposak. a Bánátban és Dobrudzsában él.

Parkjainkban gyakran ültetett fajtái a vérbükk (cv. atropunicea), valamint a szeldelt levelű cv. laciniata. A balkáni bükk (F. sylvatica subsp. moesiaca) nálunk ritka.

A cser (Quercus cerris) enyhén savanyú talajokon képez erdőket. Fája értékes tűzifa. Levelei bőrneműek, sötétzöldek, szárnyasan karéjosak hegyes karéjokkal; lehulló pálhája van. A fa fiatal hajtásai csillagszőrösek. Kupacsa rojtos, makkja két év alatt fejlődik ki.

A kocsányos tölgy vagy mocsári tölgy (Quercus robur syn. Q pedunculata) a legnagyobbra (30, ritkán 50 m magasra) növő és a leghosszabb kort megérő tölgyfaj. Síkvidéki tölgyesek fája, koronája szabálytalan, hatalmas ágakkal. Törzsén a rhitidóma hosszan repedezett. Levelei fordított tojásdadok, rövid nyelűek, lekerekített karéjúak, füles vállúak, bőrneműek, ülők vagy rövid nyelűek (1 cm). Termései hosszú kocsányúak. Porzós barkái lazák és 4-5 cm hosszúak, a termősek valamivel rövidebbek, és kevés virágúak, hosszú kocsányon lelógnak. A makkot egy fellevelekből képződött kupacs veszi körül. Fája igen ellenálló, ezért az iránta megnyilvánuló kereslet jóval meghaladja a kínálatot. Parkfának is nagyon szép, számos kertészeti változattal.

A kocsánytalan tölgy (Quercus petraea syn. Q sessilis) gyakori erdőalkotó tölgyfaj hazánkban. Hatalmas termetűre (30-45 m magasra) nőhet. Polimorf faj, hazánkban is több alfaja él. Koronája szabályosabb. Levelei fordított tojásdadok, ékvállúak, lekerekített karéjúak, sötétzöld színűek. A levélnyél 1 cm-nél hosszabb. Hármasával-négyesével egy csomóban elhelyezkedő termései ülők vagy igen rövid kocsányúak. Európai flóraelem, a kocsányos tölgy felett alkot tiszta erdőket. Fája értékes. Számos kultúrváltozata mint parkfa is jelentős. Kérge drog, cseranyagokat tartalmaz

A molyhos tölgy (Quercus pubescens) kisebb termetű fa, gyakran inkább bokor. Egyéves hajtásai szürkén molyhosak. Levelei elliptikusak, ékvállúak, fiatalon a fonákjukon csillagszőröktől molyhosak. Ülő vagy igen rövid kocsányú termései aprók, csomókban érnek. Melegkedvelő, szárazságtűrő, dombvidéki-hegyvidéki faj, szubmediterrán elterjedéssel. A középhegységeink déli fekvésű, meleg lejtőin és gerincein kialakuló karsztbokorerdők és molyhos tölgyesek uralkodó faja.

A paratölgy (Quercus suber) a számos mediterrán tölgy közül a legismertebb, örökzöld levelű faj. Nagyobb állományai a Nyugat-Mediterráneumban vannak. Héjkérgét 8-10 évenként lefejtik és belőle "parát" készítenek, amely szigetelőrétegek és dugók kiváló alapanyaga.

A vörös tölgy (Quercus rubra) észak-amerikai eredetű, de hazánkban is erdőgazdaságilag jelentős faj. Sima héjkérgű, nagy termetű, nagy levelű. Levelei hegyes karéjúak, ősszel élénkvörösre színeződők. Termete és szép lombja miatt kedvelt parkfa is. Termései laposak, szélesek, 2 év alatt fejlődnek ki.

A szelídgesztenye (Castanea sativa) mediterrán elem. A Kárpát-medencében egész Nagybányáig felhatol, ahol kisebb erdőket alkot. Magyarországon, a Dunántúlon is megtalálható. Nagy termetű, jelentős kort elérő, de sok helyen ültetett faj. Levelei hosszúkásak, öblösen fogasak, színük fényes. Virágzatai felálló tengelyűek, hosszú fehér barkában állnak, hármasával dichaziumot képeznek. Porzós virágai kettősbogas részvirágzatokban a virágzat csúcsán, termős virágai pedig a virágzat alapi részén fejlődnek ki. Virágai nyár elején nyílnak. Törzsfejlődési szempontból a faj a szélbeporzásról a rovarmegporzásra való visszatérés tanulságos esete. Sötétbarna színű, jóízű makktermése sok keményítőt tartalmaz; cukrászati alapanyag. A makkot teljesen körülvevő kupacslevelei 1-3 cm-es tövisektől szúrósak. Kelet-mediterrán eredetű és mediterrán elterjedésű, általában a szőlő termesztési területén, mindenekelőtt a csapadékosabb helyeken termeszthető.

1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©azkurs.org 2016
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə