2. Törzs: Harasztok (Pteridophyta)



Yüklə 0.79 Mb.
səhifə5/11
tarix21.08.2017
ölçüsü0.79 Mb.
1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11

Család: Szappanfafélék (Sapindaceae)

Trópusi fákat és kacsokkal kapaszkodó liánokat magába foglaló, több mint 2000 fajt tartalmazó család, többnyire szórtállású, pálhátlan összetett levelekkel, szöveteiben gyakran gyantát vagy tejszerű váladékot kiválasztó sejtekkel. A virágok általában egyivarúak és egylakiak, öt- vagy négytagúak, zigomorfak. A porzók száma eredetileg 5+5, amelyek egy örvben állnak, gyakran azonban kettő hiányzik, s így egy 8 porzós egykörű porzótáj keletkezik. A termő 3 termőlevélből összenőtt felsőállású magház. A termés igen változatos, lehet tok-, bogyó-, csonthéjas- hasadótermés vagy szárnyas makk. A Sapindoideae alcsaládban a termő rekeszeiben 1 anatrop magkezdeményt találunk. Idetartozik a gyümölcsöt szolgáltató kelet-ázsiai licsi (Litchi sinensis) és a nyugat-afrikai "növényi agyvelő" (Blighia sapida), amelynek magjain nagy, fehér színű, az agyvelőre emlékeztető gyűrt magköpeny (arillusz) található. A Dodoneoideae alcsaládban atrop magkezdemények vannak, amelyek többesével helyezkednek el a magház rekeszeiben. Idetartozik a parkjainkban gyakran ültetett ázsiai csörgőfa (Koelreuteria paniculata). Zöldessárga virágai bugában állnak. Toktermése hólyagszerűen felfújtak, és ezekben a magvak a szél hatására “csörögnek”


23. Vadgesztenyefélék vagy Bokrétafafélék (Hippocastanaceae)

Nagy termetű fák, átellenesen álló, 5-9 tenyeresen összetett nagy levelekkel. Zigomorf virágaik karácsonyfára emlékeztető, felálló, nagy fürtös-bogas virágzatot alkotnak. Termésük húsos, tüskés héjú tok (9. ábra D). Idetartozik a vadgesztenye vagy bokrétafa (Aesculus hippocastanum), kedvelt park- és sorfánk, amely a Balkán-félsziget keleti részéről származik.

9. ábra

A vadgesztenye vagy bokrétafa - Aesculus hippocastanum L. – a Balkánon (Görögországban) és Kis-Ázsiában honos, nálunk díszfának ültetik. 30 m magas, a törzskerülete elérheti az l,5 m, koronája nagy, gömb alakú, vastag ágakkal. Törzse henger alakú, kérge szürkés, melynek parája pikkelyesen felrepedező. Ívesen hajló ágain nagy, enyves rügyek alakulnak. Ezekből bontakoznak ki a keresztben átellenes, 5-7 levélkéből álló, tenyeresen összetett, hosszú nyelű levelei kétsorosan állnak. A levélkék visszás tojásdadok, szélük fűrészes. Zigomorf virágai bogas fürtbe rendeződnek (9. ábra B, C). Áprilisban, májusban virágzik. A csésze 4-5 egyenlőtlen fogú csészelevélből alakul, a fehér sziromlevelek sem egyformák, hullámos csipkés szélűek, alapjukon sárga, majd piros foltokkal. A 7 porzó szála kifelé görbül és jóval hosszabb a pártánál. Felső állású háromlevelű termőjéből gömbölyű, húsos, tüskés héjú toktemés szerveződik, fényes barnásvöröses maggal, szürkés-fehér köldökfolttal, keményítőt tartalmaz.



Parkokban ismert a piros virágú Aesculus x carnea, amely a bokrétafának és az Észak-Amerikából származó Aesculus pavia-nak a hibridje.


9. ábra
Drog: kérge, levele, magja  Hippocastani cortex, folium, semen (Castaneae equinae semen). Gyűjtése - a kérget tavasszal gyűjtik, majd aprítják, a leveleket virágzás végén szedik, és fénytől védve szárítják, a magvakat pedig a termés felnyílásakor. Hatóanyag: szaponinok (eszcin), flavonoidok, kumarinok (eszkulin), cseranyag. Az érfal törékenységet, a visszérgyulladást előnyösen befolyásolják, a véralvadást lassítják. Népgyógyászatban az emésztőrendszer gyulladásaira és vérzéseire is alkalmazzák. Az eszkuletin tartalmú készítmények fényvédők. A keményítőjéből ragasztót készítenek, takarmányozásra is felhasználható.

10a. ábra

10b. ábra

24. Juharfélék (Aceraceae)



10.a. ábra
Mérsékelt övi fák és cserjék, átellenesen álló, tenyeresen karéjos vagy páratlanul szárnyalt levelekkel. Virágaik aktimomorfak, két- vagy egyivarúak, fürtös vagy bogernyős virágzatban állnak. A virágtakaró zöldes vagy néha hiányzik, a porzók száma eredetileg 5+5, de porzókiesés miatt rendszerint csak 4+4. Kétrekeszű termőjükből egy szárnyas hasadótermés, az ún. ikerlependék keletkezik. Jellemző a kalciumoxalát, a fenolszerű vegyületek és a cukrok előfordulása (pl. a kanadai cukorjuhar: Acer saccharinumnál). Az Acer nemzetség fajai a különböző magassági övekhez kapcsolódnak. A hegyi juhar (A. pseudoplatanus) főleg a bükkös öv növénye, de erdősávokba, parkokba és sorfának is ültetik (10. c ábra).


10.b ábra
Virágai zöldesek, lecsüngő fürtben állnak és lombfakadás után virítanak. A korai juhar (A. platanoides) a gyertyános-tölgyesekre jellemző (10b. ábra). Általában elegyfának és díszfának ültetik. Zöldessárga virágai lombfakadás előtt virítanak. Jó mézelő. A mezei juhar (A. campestre) a száraz és meleg tölgyes övben a leggyakoribb, alsó lombkoronaszintet alkotó, jellemző elegyfa (10a. ábra). Erdősávokban sorfának és sövénynek is ültetik. Ikerlepedék terméseinek szárnyai majdnem egyvonalban állnak. A feketegyűrű vagy tatárjuhar (A. tataricum) az alföldi erdőssztyepp és az ártéri ligeterdők cserje- vagy kistermetű fája. Levele egyszerű tojásdad. A nemzetségben határozott tendencia figyelhető meg a virágok redukciója és vele kapcsolatban a szélmegporzásra való áttérés irányába. Páratlanul szárnyalt levele van az észak-amerikai köriskevelű vagy zöld juharnak (A. negundo). Kétlaki, virága redukált virágtakarójú és diszkusz nélküli, szélbeporzású. Az árterületeken elvadulva meghonosodott. A kelet-ázsiai több mint 100 fajjal képviselt nemzetség számos faja kedvelt park- és díszfa.


10c. ábra

26. Lenfélék (Linaceae)


Lágyszárú, ritkán cserjés növények, egyszerű, ép levelekkel, öttagú, négykörű, sugaras szimmetriájú virágokkal, amelyek bogas virágzatot alkotnak. Jellemző a porzótájban jelentkező redukció: a porzók száma 20-ról 5-re csökken. A termés felső állású tok, a magkezdemények száma kevés. A sünkarp termőtáj 5 termőlevélből alakul ki, mindegyik rekeszben 1-vagy 2 anatrop és epitrop központi szögletű (centralis-angularis) placentációjú magkezdemény fejlődik. Termése tok. Virág felépítésük: K5C5A5- G5-4

Idetartozik a Kelet-mediterrán eredetű házi len - Linum usitatissimum L. Egyéves növény, rost- és olajlenfajtáit termesztik. Az egyik legrégibb kultúrnövényünk. Orsó alakú főgyökere van, hajtása kb. 1 méteres. Levelei szórt állásúak, keskeny, szálas-lándzsásak, kihegyezettek, 3-erezetűek, csupaszok (11. ábra A). Égszínkék virágai laza bogat alkotnak, júniusban virágoznak. A magasabban fekvő vidékeken július – augusztusban virágzik. A csészelevek tojásdadok, a szirmok visszás-tojásdadok, széleik fimoman csillósak, a hosszabbak csészeleveleknél. Az eredetileg kétkörös porzótájban a belsők csak sztaminódiumok formájában találhatók meg. A termő 5 levelű, amelyből felnyíló vagy zárva maradó toktermés lesz (11. ábra C). A tok 5 rekeszű, minden rekeszben 2-2 fényes barna színű, 4 mm-es, lapított magvakkal. A maghéj nyálkát halmoz fel. A szár rostjaiból ruházati anyagok (vásznak) készülnek. A toktermésben fejlődött 10 olajtartalmú mag gyorsan száradó olajat szolgáltat. A mag albumenje húsos, amely gyakran elgélesedik. Több fajtáját (olajlen-, rostlen- és kéthasznú fajtáit) termesztik.




11. ábra
Drog: magja, magjának őrleménye és zsíros olaja  Lini semen, Lini seminis farina, Oleum lini.. Gyűjtése - a toktermések érésekor aratják, cséplik és rostálják; az olajlen tisztított magját száraz, szellős helyen tárolják. Olajütéssel (vagy préseléssel) nyerik ki. Hatóanyag: nyálka, zsíros olaj (linol, linoténsav), ciánglikozid (linamarin). Hashajtó, fokozza a bélperisztaltikát. Olaja jó érelmeszesedéses folyamatok kezelésére; külsőleg kataplazmákhoz. A zsíros olaj felhasználást nyer még olajfestékek, kencék alapanyagaként; a hajtások (szár) rostszövete pedig kiváló textilipari nyersanyag. A visszamaradó olajpogácsája értékes takarmány, de magja linamarin ciánglikozid-tartalma miatt nagyobb mennyiségben minden állatfajra mérgező hatású. A darált magvakból készült főzet fontos gyógyszer, amelyet bélhurut és cukorbaj ellen használnak.

A gyakrabban előforduló lenfajták a béka len (Linum catharticum) nedves réteken, legelőkön gyakori. Linamarin nevű glikozidja miatt az egész növény, mérgező. A hegyi len (Linum austriacum) száraz, pusztai gyepek vadon termő, évelő, kék virágú faja; sziklakertekbe dísznek is alkalmas és a sárga len (L. flavum). A magyar flóra legnevezetesebb növénye a dolomit len (L. dolomiticum), jégkorszak előtti melegkori maradvány (preglaciális reliktum).


25. Gólyaorrfélék (Geraniaceae)

Főleg a mérsékelt égövön élő lágyszárú vagy félcserjés növények, tenyeresen erezettek, karéjos, vagy szeldelt levelekkel. Sugaras szimmetriájú öttagú virágaiban 2 vagy 3 porzókört is találunk, amelyekből a középső álporzókká alakul. Jellemző, hogy a bibék összenőttek. A hosszú termőleveleknek az aljukon fejlődik a 2 magkezdemény, amelyek közül csak az egyik marad meg, míg a termőlevél felső steril része csőrszerűen megnyúlik és a szomszédos termőlevelekkel összenőve sajátos termést, az ún. gólyaorr- vagy gémorrtermést hozza létre. A belső oldalukon összenőtt termőlevelek érésig egy központi oszlop formájában együtt maradnak. Éréskor az oszlop mentén felpördülő termőlevelek vagy katapultálják a magvakat (Geranium), vagy higroszkópos mozgással a talajba fúrják a részterméseket (Erodium). Tehát a termésük ötrekeszű, ún. gólyaorrtermés, amelynek 12. ábra

csőre 5 bibeszál összenövéséből alakult.


13. ábra
Úgy a gólyaorr (Geranium) és a gémorr (Erodium) nemzetség fajai egyéves vagy évelő gyomok. Előbbieknek tenyeresen, utóbbiaknak szárnyasan tagolt levelük van. A bürökgémorr (Erodium cicutarium) egyéves, de ősszel csírázva áttelelő, vastag gyökerű növény. Levelei szárnyasan szeldeltek. Részterméskéi kb. 5 cm hosszú, alsó felében éréskor megcsavarodó csőrben folytatódnak. Nagyon gyakori parlagokon, legelőkön és sokfelé a szántóföldeken is. A gabonát akadályozza növekedésében. Árnyas erdeink közönséges nitrogénjelző faja a nehézszagú gólyaorr Geranium robertianum (12. ábra), erdőspusztáink és bokorerdeink jellemző növénye a piros gólyaorr - G. sanguineum. Számos faj levelei és virágzata erős illatú éterikus olajokban gazdag (geraniol, citronellol), mirigyszőrökkel borított. Ilyen az illatos gólyaorrG. macrorrhizum, vagy a dél-afrikai származású, zigomorf virágaival kitűnő muskátli nemzetség, Pelargonium számos faja. A muskátli (Pelargonium) nemzetség mintegy 250 faja főleg Dél-Afrikában él. Viráguk zigomorf, sarkantyús. Mirigyszőreikben erős illatú alkoholok (geraniol, citronellol) halmozódnak fel. A nálunk legelterjedtebb cserepes vagy szabadföldi dísznövény a kerti vagy sávoslevelű muskátli (P. Zonale).
14a ábra

27. Kecskerágófélék

Főleg trópusi fák, cserjék és liánok, rendszerint átellenes, ép, pálhás levelekkel. A virágok 3-5-tagúak, kicsik, többnyire kettős-bogas virágzatban állnak. Jellemző a fejlett intrasztaminális diszkusz és a felsőállású, 2-5 termőlevélből álló szünkarp magház. A termés lehet zárt vagy felnyíló tok, bogyó, csonthéjas vagy szárnyas makk. A magokat gyakran élénk színű magköpeny (arillusz) borítja. A fiatal hajtások bőrszövete gyakran fajra jellemző alakulású, mint pl. a hazai kecskerágó – Euonymus  fajok esetében.

A csíkos kecskerágó (E. europaeus) Európa mérsékelt övi részén mindenütt előfordul, legelőkön vagy lomberdők cserjeszintjeben megtaláljuk (14a. ábra). Lombhullató cserje vagy kisebb fa. Nevét az elfásodó hajtásokon (ágain) található 4 paraléctől kapta. Kerülékes, hegyes csúcsú ékvállú, csatornás nyelű levelei keresztben átellenesek. Széle finoman fűrészes. Virága zöldesfehér, négytagú, a hegyes szirmok és a kerekded csészék szabadok. A vacok kiszélesedik, és diszkoszt alkot. A virágok levélhónalji kettős bogas virágzatba szerveződnek. Termése négyrekeszű, matt felszínű, rózsaszínű tok, amelyből a magok kilógnak. A mérgező magokat a téglavörös arillusz (népiesen "papsipka") teljesen beborítja. Fajtái kedvelt dísznövények.




14b ábra
A bibircses kecskerágó (E. verrucosus) hajtásain paraszemölcsök találhatók (14b. ábra), melyek a többéves ágakon kifejezettek (nevét is ezekről kapta). Edrőszélek, bokorerdők, melegebb termőhelyű lomberdők faja. Levelei keskeny tojásdad, hegyes csúcsú, finoman fűrészes, középere pillás, levélnyele csatornás. A barnás szirmok kerekdedek, a csészék vese alakúak. A virágok kevés tagú álernyőt alkotnak. Rózsaszínű tokja négyrekeszű, a vérvörös magköpeny a fekete magokat félig fedi. Május-júniusban virágzik.


14b. ábra

28. Szőlőfélék (Vitaceae)


Többnyire ágkacsokkal kapaszkodó trópusi-szubtrópusi liánok, rendszerint karéjos vagy összetett, néha ép levelekkel (15. ábra). Egy- vagy kétivarú virágaik aprók, csészéjük csökevényes. A sziromlevelek csúcsukon összenőttek, és ezeket a kifejlődött porzók virágnyíláskor egészben felemelik, így a párta beporzáskor a portokok csúcsáról lehullik. Magházuk felsőállású, a termés kevés magvú bogyó. Virágaik általában rovar- és szélmegporzásúak, de néha önmegporzás (autogamia) is lehetséges. A család mintegy 700 faja főleg a trópusokon él. Virágképletük: *K(4-5) C(4-5) A4-5 G(2). Legfontosabb idetartozó faj a szőlő, vagyis a bortermő szőlő (Viţa de vie).

A szőlő (Vitis) nemzetség tagjainak három fajkeletkezési centrumuk van: Észak-Amerika, Kelet-Ázsia és a Földközi-tenger melléke. Az észak-amerikai fajok termése gyengébb minőségű, mint a bortermő szőlőé. Az európai szőlőtermesztés számára mégis igen jelentősek, mivel ellenállnak a filoxérának, a peronoszpórának és a lisztharmatnak. Ezért számos fajukat (pl. V. labrusca, V. cordifolia, V. aestivalis, V. berlandieri, V. rupestris, V. vulpina) elsősorban alanyként használjuk fel. Hibrid eredetű fajtáik ún. direkt-termők, vagyis oltás nélkül, közvetlenül is teremnek. Ezek közül nálunk is előfordul a régi telepítésű szőlőkben a V. labrusca cv. ,Izabella', a V. labrusca cv. ,Delavare', a V. riparia cv. ,Noah' és a V. riparia cv. ,Elvira'. Boruk ártalmas, ezért irtandók.

A kevés számú kelet-ázsiai faj közül az amuri szőlő (V. amurensis) a legismertebb. Terméséért és dísznövénynek is ültetett, hidegtűrő faj. Hibridizálásra is használják.

A Földközi-tenger mellékének szőlői közül Európában - így hazánkban és Magyarországon is - egyetlen vadon élő faj, a ligeti szőlő (V. sylvestris) fordul elő. Folyó menti ligeterdők liánja. Virágai kétlakiak vagy néha kétivarúak. Bogyói feketék, ritkábban fehérek. Hajtásai rosszul gyökeresednek. A több ezer éves termesztés során keletkezett fajtáit bortermő szőlő (Vitis vinifera) néven foglaljuk össze.

15. ábra

Vitis vinifera L. – Egy ősi, napjainkban számtalan kultúrfajta formájában termesztett kultúrnövény. Egyik törzsalakja a mediterránban és hazai ártéri ligeterdeinkben is vadon növő ligeti szőlő V. sylvestris) (amelyet számos szerző az előző faj alfajának tekint). Ez egy lián, a levelekkel átellenesen álló hajtáskacsokkal, amelyek a szomszédos szünpodiális szártaggal alkotnak egységet, oly módon, hogy a csúcsrügyből mindig kacs fejlődik, a főtengely szerepét pedig a levelek hónaljából kiinduló oldalág veszi át. Megkülönböztetünk hosszú- és a levélhónaljból induló rövidhajtásokat. A rövidhajtás ősszel elhal a levélhónalji alaprügyig, amelyből a következő évben egy hosszúhajtás fejlődik. Hasonló a helyzet, amikor a virágzatot a kacs helyettesíti a következő évben. Levelei tenyeresen tagoltak, az ágkacsokkal szemben állnak. Virágképlete: *K5 C5 A5 G(2). Virága sárgászöld, aktinomorf, túlnyomóan önmegporzó. Termése zöldes-fehér, sárga, vörös vagy kék bogyó. Virágzata bogas (monochasium).

A bortermő szőlők (V. vinifera) rendszerezésével többen foglalkoztak. Terpo a számtalan fajtát 3 kultúrrasszba (convarietas) sorolta. Az általa elkülönített kultúrrasszok tulajdonképpen megfelelnek a V. sylvestris földrajzilag is elkülönült 3 csoportjának:

1. A V. vinifera convar. alemannica fajtáinak hajtásvége ("vitorlája") és fiatal levelei gyéren, gyapjasan szőrösek. A lomblevél széle lehajló, fonákja pókhálósan szőrös. A bogyók gömbölyűek, fehérek vagy kékek, savasak, lédúsak. Magvatlan fajták nem ismertek. Ide sorolhatók a nyugat-európai elterjedésű Kisburgundi fajtacsoport tagjai (pl. cv. Szürkebarát').

2. A V. vinifera convar. byzantina vitorlája és fiatal levelei kopaszak, fényesek. A lomblevél széle fölfelé áll, fonákján kopasz vagy serteszőrös. A bogyók többnyire tojás alakúak és fehérek, kevésbé savasak, húsosak. Termesztési körzete Közép-Ázsia és a Kaukázus környéke.

3. A V. vinifera convar. mediterranea vitorlája és fiatal levelei szürkén vagy fehéren, nemezesen szőrösek. A lomblevél fonákja pókhálósan szőrös és serteszőrökkel is borított. A bogyók gömbölyűek, fehérek, rózsaszínűek vagy kékek, savasak, lédúsak. Magvatlan fajtái is vannak. Termesztési területe a Kaukázus, KisÁzsia, a Balkán félsziget Románia és Magyarország.

A három kultúrrassz fajtáit ma már az eredeti keletkezési területükön kívül is termesztik és gyakoriak közöttük a hibridek is.

A vadszőlő (Parthenocissus) nemzetség tagjai jelentősek a dísznövény-termesztésben. A házak falára futtatott tapadó vadszőlő  Parthenocissus quinquefolia  kacsokkal kapaszkodik. A japán vadszőlő (P. tricuspidata) alsó levelei hármasan összetettek, s felsők épek, karéjosak. Hajtásain a kacsokat tapadókorongok helyettesítik. Mindkét faj leveleit ősszel vörösre színező díszcserje. A trópusi Cissus nemzetség számos faja nagy kapacitású, igen fejlett szállítószövettel rendelkezik, mint az esőerdők híres vízvezeték liánja (C. sicyoides), míg a szavanna övezetben élő fajok gyakran pozsgás föld feletti vagy föld alatti víztartó törzset fejlesztenek.
29. Fakínfélék (Loranthaceae)
16. ábra

Fákon élő félélősködő cserjék, átellenes vagy örvösállású zöld levelekkel. A virágok egy- vagy kétivarúak, gyakran hármasával bogas virágzatot alkotva. A virágtakaró egynemű, kettő-, négytagú, lehet kicsiny, zöld csészenemű vagy színes, sziromszerű. A lepelkörön kívül a virágtengelynek egy gyűrű alakú kinövése található, az ún. calyculus, amelyet sokan csökevényes csészének tartanak. A 2-4 porzó szabad, vagy a lepelre nőtt. A termő egy termőlevélből áll és alsóállású (G1). A magkezdemények hiányoznak, helyettük egy központi placentáris oszlop fejlődik, amely sporogén sejteket tartalmaz, s amely rendszerint körülnövi a magányos embriózsákot. A termés álbogyó, amelyben az elnyálkásodó virágtengely is részt vesz. A terméshéj alatt egy rendkívül ragadós anyag, a viszcin (madárlép) termelődik, amely a magoknak az ágakon való megtapadását segíti elő. A magok csak világosban csíráznak. Belőlük előbb ún. "tapadólemez" fejlődik, majd ebből szívógyökerek (hausztórium) hatolnak a gazdanövény szövetébe. Idetartozik a nálunk is élő fakín vagy sárga fagyöngy - Loranthus europaeus, amely tölgyeken élősködik és lombhullató (16. ábra). Szára feketészöld, termése pedig sárga. Hatóanyaga: szaponinok, triterpónek, aminosavak viszkotoxin (mérgező anyag) aminek. Antitumorális és tartósan vérnyomáscsökkentő hatású, de csak, mint injekciónak (Iscador) a gyári feldolgozás után (szabvány technológiával állítanak elő) és csak orvosi ellenőrzés mellett adható. Fagyöngy helyettesítésére nem alkalmas!

Trópusi fákon él a nagy színes virágaival feltűnő afrikai Tapinanthus nemzetség, mintegy 250 fajjal. Fagyöngyfélék (Viscaceae)
Újabban különálló családnak tekintik a főleg trópusi örökzöld nemzetségeket magába foglaló Viscaceae családot. Az előző családdal szemben itt hiányzik a virág alatti gyűrű alakú kinövés, a calyculus és a viszcin nem a terméshéj alatt, hanem közvetlenül a mag körül termelődik. Idetartozik a fehér bogyójú, bogasan elágazó virágzatú, kétlaki, örökzöld fagyöngy (Viscum album), amelynek nálunk meghatározott gazdákra specializálódott 3 alfaja él. A parazitizmus különleges esetét mutatja az amerikai Dendrophthora nemzetség egyik faja, a D. epiviscum, amely rokon fajokon félélősködik.

17. ábra


A fehér fagyöngy (Viscum album L.) lombos fákon (nyár, akác, hárs, alma, galagonya), ritkábban fenyőn félélösködő kétlaki örökzöld (17. ábra). Dichotomikusan elágazó cserje. Hajtása álvillás; a szár hengeres, zöldesbarna. Levelei átellenesek, sárgás-zöld színűek, bőrneműek, visszás tojásdadok. A virágtakaró csőszerű lepel. A négy virágtakaró kívül zöld, belső felszínén gödrökkel tarkított fehér színű. 3-5 virága az álvillák közében tömött álernyőt (bogat) alkot, dioikus. Virágzás: március-április. A porzós virágokban az ülő porzók a lepelhez nőttek, a termős virágoknál alsó állású termő van. Termése fehéres álbogyó. A mezocarpium ragadós anyagot tartalmat. Madarak terjesztik, melyek a termést fogyasztják

Drog: szára és levele Visci stipes et folium. (Nem hátrány a termés jelenléte). A vékonyabb, ceruzavastag ágakat szednek, ősztől tavaszig (így biztosan megkülönböztethető a sárga fagyöngytől) gyűjtik, főleg a nyír-, fenyő-, kőris- és almafákról, de kerülendő a juhar-, hárs-, nyár- és fűzfáról való gyűjtés. Hatóanyag: toxikus polipeptid (viszkotoxin) lektinek, flavonoidok, biogén aminok. Vérnyomás-csökkentő, szíverősítő, citosztatikus hatású. Alkalmazásakor orvosi ellenőrzés szükséges.


18. ábra ábrábrábra ábra

30. Kutyatejfélék (Euphorbiaceae)


Fás vagy lágy szárú, évelő, egyéves, sőt szukkulens növények is tartoznak ide, igen változatos testalakulással. Gyakori a tejedény. A virágtakaró lehet csésze-szerű lepel, lehet kettős is, de rendszerint hiányzik és ebben az esetben fellevelek, helyettesítik. A porzók száma változó, a termő három termőlevélből alakul és három részre szétváló terméssé fejlődik. Főleg szélmegporzású növények, amelynek igen sok faja leginkább a trópusokon él.

Ricinus vagy csodafa (Ricinus communis) Afrika trópusain honos növény, amely hazájában fa, nálunk ellenben egyéves, lágy szárú növényként tartható (18. ábra). Magas termetű, kékesen deres növény. Szórt állású levelei hetesen tenyeresen hasogatottak-osztottak, hegyes karéjúak. A levélnyél nem a levéllemez széléhez, hanem a felületéhez ízesül. Az egyivarú virágok levélhónalji összetett, tömött bogas fürtbe rendeződnek (fürtös virágzatba). A virágzat csúcsán a termős, alsó részén a porzós virágok foglalnak helyet. A háromtagú bibe piros, rücskös, a porzószálak elágazók. Toktermése lágy tüskéjű, amelyben bab alakú, szürkésbarna, sötétebben tarkázott magvak vannak. A magvakból nyerik a gyógyszernek, a gépek kenésére, a bőr vízhatlanná tételére használatos olajat. Nálunk dísznek gyakran ültetik, de foglalkoznak ipari célokra való termesztésével is. A Ricini oleum hashajtóhatású

A trópusi Acalypha fajok közül, amelyek rendszerint ép levelű, hosszú, színes füzérekben álló virágú fás növények, többeket tartanak üvegházi dísznövényként (pl.a Wilkesiana). A Codiaeum variegatum a csendes-óceáni szigetekről származó, örökzöld cserje, amelynek hosszúkás, nyeles, sokszor csavarodott vagy befűződött, igen változatos színű és alakú levelei vannak "Croton" néven melegházban tartják, mint cserepes levéldísznövényt.

A szélfű - Mercurialis fajai kétlaki, keresztben átellenes levelű, lágy szárú növények. Ezen ismerte fel Camebabius 1694-ben a növények szexualitását.

Az egynyári szélfű vagy hashajtó szélfű (M. annua) egyéves indás növény, lándzsás levelei a szár egész hosszán fejlődnek, gyakori kerti gyom, amely egyben gyógynövény is.

19. ábra

A szélfű, vagy évelő szélfű (M. perennis) főleg bükkösökben, törmelékes talajon élő (kétlaki = dioicus), indás évelő növény, levelek csak a szár csúcsán fejlődnek. Kertek árnyékos helyeire ültetnek gyeppótlónak. A kerekded, nyeletlen levelű, meszes talajt kedvelő Mercurialis ovata-nak kertészeti alkalmazása hasonló.

Az Euphorbia (Kutyatej) genuszba tartozó fajok igen különböző testalakulású növények, ugyanis egyéves, évelő, fás, pozsgás növények, sőt szúrós, kaktusztermetűek is tartoznak ide. Leveleik lehetnek szórtak, örvösek vagy keresztben átellenesek. Jellemző tulajdonságuk, hogy bőségesen tartalmaznak fehér tejnedvet. Virágaik egylakiak, és az igen jellemző ciátiumban (cyathium) állanak, amely ernyőszerű bogas virágzat, alul rendszerint öt, álcsészének nevezett fellevéllel (az 5 murvalevél csészeszerűen nő össze), sok egyszerű porzós virággal és a virágzati tengely csúcsán álló egyetlen kihajló termős virággal.

A színeváltó fűtej (E. polychroma) erdős, cserjés helyeken, főleg karszt-bokorerdőkben, vadon termő növényünk, félméterig megnövő szárral. A levelek puhán szőrösek, a szár csúcsán virágzáskor aranysárga fellevelekkel. A növény ősz felé szép pirosra színeződik. Kedvelt sziklakerti dísznövény.

Az erdei fűtej (E. amygdaloides) erdőkben termő, pirosodó és áttelelő levelű növény, amely kerti dísznek árnyékos helyekre alkalmas. A farkaskutyatej (E. cyparissias) gyakori évelő gyom (19. ábra).

Az E. myrsinites szürkészöld, vaskos levelű, heverő szárú dél-európai növény, sárga virágzatokkal, amelyet sziklacsoportokba és száraz helyekre gyakran ültetnek dísznek. Nedve bőrgyulladást okoz. A homokpusztáinkra és dolomit-szikláinkra igen jellemző a szürke levelű E. Seguieriana, főleg löszön pedig az E. pannonica. Több fajuk egyéves vetési és kerti gyomnövény, néhány egyéves behurcolt fajuk újabban terjedőben van. Az E. marginata egyéves, magas szárú kerti dísznövény fehéren tarka levelekkel. Érintése bőrgyulladást okoz. Hazája Észak-Amerika.

Több Euphorbia-fát kaktuszszerű termete miatt szobadíszként tartanak, így pl. az E. canariensist. Hazájuk főleg Afrika. Az Euphorbia (Poinsettia) pulcherrima (Mikulásvirág a tropikus Közép-Amerikában és Mexikóban honos, fás szárú növény, szórt állású levelekkel. A szár csúcsán álló ciátiumokat hosszú, lándzsás, vérvörös fellevelek veszik körül. Igen értékes, télen nyíló cserepes dísznövényünk.

Ebbe a családba számos trópusi haszonnövény is tartozik. Így pl. a tropusokon minden felé nagyban termesztett kaucsukfa, a Hevea brasiliensis, amely a föld kaucsuktermésének javát szolgáltatja. A Közép- és Dél-Amerika trópusain honos Manihot esculenta (utilissima) – Topioka fajt ma a trópusokon mindenfelé termesztik ehető és a burgonyát helyettesitő gumóiért.

Több Croton-faj fontos gyógyszert szolgáltat. Így a C. tyglium is – amely Ázsia trópusain honos a rendkívül erős hashajtóhatású Croton-olajat szolgáltatja, a közép-amerikai C. eleuteria és C. cascarilla kérge pedig gyógyszer. A Mallotus philippinensis termésfalán levő mirigyek adják a festésre és gyógyszerül szolgáló ún. kamalát.

A tropikus Ázsiában élő Plukenetia-fajok levelét zöldségként fogyasztják. A braziliai Hippomane mancinella rendkívül mérgező, a bennszülöttek nyílméregnek használják. A kelet-ázsiai Sapium sebiferum (faggyúfa) magjában értékes zsiradék van. A Hura crepitans termése megérve hangosan reped szét.

6.

31. Borostyánfélék (Araliaceae)


1 ábra

Trópusi fás növények vagy liánok, szórt állású, egyszerű vagy tenyeresen, ritkábban szárnyasan összetett levelekkel, amelyek gyakran a törzs csúcsán ernyőszerű levélrózsát alkotnak. A virágok többnyire öttagúak, 1- termőlevélből álló termővel, termőlevelenként egy magkezdeménnyel. Termésük bogyó vagy csonthéjas, egyeseknél résztermésekre esik szét. Idetartozó hazai növényünk az örökzöld borostyán (Hedera helix).

A Borostyán (Hedera helix L.) - nyirkos, sziklás erdőkben, fákon előforduló, de házak körül is kultivált kúszó cserje. Szára fásodik, tapadó léggyökerekkel kapaszkodó kúszó lián, amely heterofilliájáról közismert (karéjos primer vagy árnyéklevelekkel, a virágos hajtásokon pedig ép, másodlagos vagy fénylevelekkel). A vegetatív hajtásainak levelei három-ötszögletesek tenyeresen karéjosak (1. ábra C). A reproduktív hajtások 10-15 cm-esek, itt a levelek tojásdadok enyhén karéjosak (1. ábra B). Ősszel virágzik, szeptember-októberben. Zöldessárga öttagú virágai gömb alakú egyszerű ernyőbe csoportosulnak, a csúcsálló fejecskében (1 ábra D) hímnős, az oldalsóban (1. ábra E) olykor csak porzós virágok találhatók. Termője 5 termőlevelű, alsó állású, széles felületű bibevánkossal. Bogyószerű, feketésbarna áltermése (1. ábra F) a következő év tavaszán érik be.

Drog: levele - Hederae helicis folium, gyógyszeripar dolgozza fel. A leveleket, a virágzást megelőzően gyűjtik és árnyékos, szellős helyen vagy szárítják. Hatóanyaga: triterpén szapononoidok (hederin, hederakozid), szeszkviterpének. Ödéma ellenes hatású; bronchitisben oldja a görcsös köhögést és a feltapadt nyálkát. Hajápoló szerek alkotórészeként; valamint fejbőrbetegségek esetén adjuvánsként is használják.

A Ginzeng Panax schin-seng - (Rădăcina vieţii) - a kelet-ázsiai ginzeng világszerte ismert különleges roboráló hatású gyógynövény. Kisebb cserjeszerű, lassan fejlődő növény, melynek gyökerét használják. Levelei a gesztenyelevélhez hasonlóan összetettek. A Ginseng radix glikozidákat és szaponinokat tartalmaz. Életgyökérnek tartják, univerzális hatásúnak mondják.

32. Ernyősvirágzatúak (Apiaceae, Umbelliferae)

Nagy család, 300 génuszt és kb. 3500, főként lágy szárú vagy dudvás növények. Jellegzetes habitusuk (fürtös dichotómia jellemző), virágzatuk és termésük után könnyen felismerhetők. Száruk tömött csomókra és üres internódiumokra tagolódik. Leveleik szórtan helyezkednek el, amelyek csaknem mindig osztottak, a levélalap fejlett levélhüvellyé alakul. A virágzat ernyős (Eryngium), gyakrabban összetett ernyős (Coriandrum) (ernyőből és ernyőcskékből áll) virágzatot alkotnak. Az összetett ernyő elsődleges elágazásaiba örvösen álló gallérlevelek, a második elágazási pontokon gallérkalevelek találhatók, amelyek megléte vagy hiánya fajra jellemző. Kicsiny sárga, fehér vagy rózsaszínű virágai általában két, ritkán egyivarúak. (Trinia, nyúlkapor). Virágképlete: sugaras vagy aszimmetrikus, K5C5A5G(2) -alsóállású magház. A virág tetraciklikus öttagú (pentamér) sugaras szimmetriájú, de az ernyő peremén állók gyakran zygomorfok. A szirmok lehetnek kicsípettek, behajlóak. A csésze sokszor csökevényes, megtermékenyítés után hamar lehullik. A termő félgömb alakú, nektáriumként működő bibepárnát (diszkuszt) visel, aminek a csúcsán két bibe található. A két termőből összenőtt alsóállású magházból áltermés fejlődik, amely két résztermésre (merikarpium) hasadó ún. ikerkaszat. A résztermések termőtartón (carpophor) helyezkednek el, mely a termésfalakból képződik. A termésfelépítés rendkívül jellemző, a termések mintázata függelékei, alakja, mérete faji bélyeg. A termés olajban, illóolajokban általában gazdag.

Az ernyősök különösen az északi félgömb mérsékelt égöv tájain gyakoriak mind sztyepp-, réti, mocsári és erdei növények. A legtöbb évelő, de van 1-2 éves is. A kétévesek az első évben tőlevélrózsát fejlesztenek, a második évben virágot hajtanak, és termést hoznak. Magérés után ezek a fajok elpusztulnak.

Három alcsaládra oszthatók:

1) Hydrocotyloidae – vízi mocsári növények, pálhás levelekkel, magvakban fás endospermiummal. Ide tartozik a pajzslevelű gázló (Hydrocotyle vulgaris).



  1. Saniculoidae alcsaládba tartozó növények levelei pálhátlanok, az endospermiumuk lágy, a virágok bibéje hosszú, amelyet körül vesz a diszkusz. Ide tartozik a bükkösöknek, gyertyános tölgyeseknek jellemző növénye, a gömbernyő (Sanicula europaea), valamint a száraz gyepjeink és szikár legelőink gyomja, a mezei iringó vagy ördögszekér (Eryngium campestre). Évelő növény. Hajtása dúsan ágas, gömbszerű, 40-50 cm magas. A fiatal példányok csak tőlevélrózsát fejlesztenek, a tőlevelek hosszú nyelűek, tagolatlanok vagy 1-2 szeresen osztottak. A szárlevelek ülők, szeldeltek, szúrós hegyűek, a száron felfelé haladva egyre kisebbek. A sziromlevelek zöldesfehérek. Egyszerű ernyős virágzata van, gallérlevelei ár alakúak, szálka hegyűek, hosszabbak a virágzatnál. Termése fehér színű, hártyás, pikkelyekkel fedett ikerkaszat. Össze a gyökérről leszakadó „bokrot” a szál görgeti (erről kapta az ördögszekér nevet), ekkor szórja el terméseit. Június – szeptemberben virágzik.

A kékiringó (Eryngium planum) – rendszerint árterületeken él. Az egész növény acélkék. Évelő, rizómás, orsó alakú főgyökere van. A szár 30-60 cm magas, antociános, a felső részén 3-5 virággal. A levelek épek, az alsó levélnyele hosszú, lemeze megnyúlt, ovális, alapja szíves, szőrösen fogazott, a levélerek száma 7-9. A felső levelek ülők, szárölelők, tagoltak (3-5) tenyeresen karéjosak, szúrósfogúak. A virágzat ernyős bog, kékes- lila, szúrós gallérlevelek övezik. A termés tüskés ikerkaszat. Július – augusztusban virágzik.

Drog: földfeletti része Eringii palanum herba – szaponozidokat tartalmaz, bronchitisz és szamárköhögés ellen használják.



3) Apiaidae alcsalád – A bibe a diszkusz csúcsáról ered. Többnyire gazdaságilag hasznos gyógy- és fűszernövények tartóznak ide.
1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©azkurs.org 2016
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə