2. Törzs: Harasztok (Pteridophyta)


Család: Ribiszkefélék (Grossulariaceae)



Yüklə 3,2 Mb.
səhifə4/11
tarix21.08.2017
ölçüsü3,2 Mb.
1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11

19. Család: Ribiszkefélék (Grossulariaceae)
Szórt levélállású, gyakran tövises cserjék, rendszerint tenyeresen tagolt levelekkel. Az apró virágok öttagúak, kétivarúak, aktinomorfak, zöldes színűek, fürtvirágzatban állnak. A magház alsó állású, amelyből álbogyó fejlődik a csúcsán maradó csészével. Egyetlen nemzetsége a családnak a Ribes, amely mintegy 150 fajával főleg a holarktikus (az északi mérsékelt égöv) vidéken elterjedt. Virágképletük: *K5 C5 A5 G(2).

Az egres vagy a köszméte (Ribes uva-crispa syn. R. grossularia) nálunk vadon is él. A kerti ribiszke (R. rubrum) bogyó termései fürtökben állnak. A fekete ribiszke (R. nigrum) 1-2 m magas cserje vagy fácska, tüske nélküli erőteljes hajtásokkal. A fiatal hajtások szőrösek. Szórt állású levelei széles tojásdadok, 3-5 karéjosak. Virágzata lefele hajló 5-10 virágból álló fürt. A virág öttagú virágtakaró zöldes, belül húsvörös. Termése 8-10 mm-es édes, mirigyes fekete bogyó. Bogyóit az élelmiszeripar használja. Leveleit virágzás alatt és után gyűjtik – vizelethajtó, enyhe vérnyomáscsökkentő előnyös só-ürítéssel (K visszatartó), szív és reuma megbetegedésekben és a látás élességének a javítására használják.

Mindhárom fajt számos kultúrváltozatban gyümölcséért termesztik.

Család: Rózsafélék (Rosaceae)
A család kb. 100 génuszt foglal magába, ezek lombhullató vagy örökzöld fák, cserjék, illetve évelő lágyszárúak. A szár egyszerű vagy elágazó, gyakran tüske vagy tövis borítja. Leveleik pálhásak, egyszerűek vagy összetettek, szórtak, lehullók, ritkán perszisztensek. A virág sugaras szimmetriájú kétivarú, redukció útján egyivarú is lehet. A csésze és a párta öttagú, szabadok, a murvalevelekből külső csésze (epicalyx) alakulhat. A porzók száma a legtöbbször sok és mindig ötnek a többszöröse. A levezetett típusokban a sok termőlevélből álló termőtáj cönokarp, a vacokba süllyed, és középső vagy alsó állásúvá válik. A termőlevelek száma 1-től a sokig változik. (Állandó számuk, pl. az almánál 5, a körténél 4,a berkenyénél 3, galagonyánál 1). Sokféle terméssel találkozunk. Megtalálható a tüsző, az aszmag, a csonthéjas termés, az áltermések közül pedig az alma-, a szamóca-, a csipkebogyó- stb. terméscsoport. Entomofil növények, a porzók és a termők közt mézfejtő diszkuszok vannak. Előfordulásuk a trópusokon kívül gyakoribb. A családot a különböző termések alapján osztjuk alcsaládokra, amelyek közül mezőgazdaságilag az almafélék, a rózsafélék és a szilvafélék jelentősek.

Biokémiai szempontból a cseranyag jelenléte jellemző a családra.


Alcsalád: Gyöngyvesszőfélék vagy Bojnácafélék (Spiraeoideae)
Többnyire fás növények, cserjék, vagy lágyszárú növények. Termőtájuk apokárp, 5 termőlevélből alakult. Termése sokmagú tüsző, amely terméságazatot, tüszőcsokrot alkot. A porzók 3 körben állnak.

A gyöngyvessző (Spirea media) számos változatban termesztett cserje. Erdőkben vadon is előfordul, sziklai cserjéseket alkot. Hazája Közép, Dél- és K-Európa, Számos Amerikai faj és ezek hibridjei kedvelt kerti cserjék.


Alcsalád: Rózsafélék (Rosoideae)
Főleg cserjéket és évelő lágyszárúakat sorolnak ebbe az alcsaládba. Ritkábbak a fák és az egyéves lágyszárú növények. A levelek tenyeresen vagy szárnyasan összetettek, pálhásak. Gyakori a külső csésze. Virágképletük: *K5 vagy 4C5 vagy 0AG. Termőtájuk apokarpikus, termésük aszmag vagy csonthéjas. Terméseik a vacokkal, sőt a kocsány egy részével is változatos álterméseket, terméscsoportokat alkotnak. Termőtájuk felső vagy alsó állású.

Szegfűszegpótló. A közönséges párlófű (Agrimonia eupatoria) szintén évelő, gyökértörzses növény. 30-60 cm magas szára a végálló, hosszú aranysárga virágokból álló karcsú virágfüzérrel együtt bozontosan szőrös. Levelei szórt állásúak, durván főrészesek, úgyszintén a pálhák is. Az 5-9 nagy levélkék közt, 6-10 kisebb is található. A virágok felállóak, megtermékenyülés után lefele fordulnak. A makkocska termések az alfásodó vacokba süllyesztve kettesével képződnek. A vacok kívül emergenciát visel. A növény mindenféle talajon gyakori. Főleg útszéleken, legelőkön, sokszor öregedő pillangós vetésekben fordul elő. Virágos hajtása drog. Cseranyagot, flavonokat, szilicilsavat tartalmaz, bakteriosztatikus hatású, gyomor, máj, epebántalmakban használják.

A palástfű (Alchemilla xantochlora) legelőkön kaszálókon gyakori, fejlett gyöktörzse és szálas járulékos gyökerei vannak. A szár 10-40 cm hosszú, enyhén kékes-zöld, csupasz, heverő. A tőlevelek levélrózsát alkotnak, újasan karéjosak, vese alakúak, a felsők kisebbek, pálhásak. A karéjok száma 7-9, széleiken 6-12 tompa vagy hegyes fogakkal. A levélnyél hosszú. A virágok ernyőszerű forgóba fejlődnek, a szirom hiányzik, a csésze dupla. A termése makkocska, mely a receptakulumba bezárva fejlődnek ki. A földfeletti része drog, belsőleg gyomorrontás, aranyér, külsőleg garat és szájüreg, valamint sebek fertőtlenítésére, használják.

A réti legyezőfű (Filipendula ulmaria)

A sárga virágaikról ismert pimpó (Potentilla) fajok közül egyik legelterjedtebb a libapimpó (P. anserina). Évelő, vastag, ágas gyökértörzsű növény. Vékony, 50-80 cm hosszúságot is elérő, kúszó indái a csomóknál legyökereznek. Mocsár- és lápréteken, nedves legelőkön (különösen liba- és sertéslegelőkön), utakon, árkokban, szántókon és réteken, kötött, valamint laza talajokon egyaránt megtalálható gyom. Kellemetlen íze miatt az állatok nem szeretik. Lovakon kólikás tüneteket okoz és a libák is megbetegednek tőle.

Az erdei szamóca (Fragaria vesca) évelő növény, gyökérteste húsos, Tőkocsány-szerű szára felálló, murvaleveles. A gyökérből földfeletti indás gyökeresedő szárat is hajt. A levelek hármasak, hosszúnyelűek, tőállóak. A csúcsi levélke ovális vagy rombikus, rövid nyéllel, az oldalsók gömbölydedek ülők, vagy rövid nyelesek. Felületük világos zöld, fonákjuk világos kékeszöld, szélük főrészes. Virága kevésvirágú bog fehér virágokkal. A termés hosszúkás (a maradandó csészelevelek visszahajlók, számuk 5+5), a kocsányról könnyen leválasztható. Május-júniusban virágzik. Termése társas aszmag, melyek a meghúsosodó piros kúpalakú vacokban ülnek. Levele cseranyagot, flavonokat és nyomokban illóolajakat tartalmaz, Enyhe adszringens, bélhurut kezelésére adjuvánsként használják.

A csattanó szamóca vagy mezei eper (F. viridis) csészelevelei nem visszahajlók, a termés gömbölyded, nem választható le a kocsányról, az előbbinél szőrösebb növény. A kerti eper (Fragaria moschata), számtalan formáját és változatát termesztik a kis és nagy kultúrákban.

Az évelő, rövid, ferde gyökértörzsű erdei gyömbérgyökér (Geum urbanum) főleg erdőkben és különböző árnyas gyomtársulásokban, ártéri és ruderális területeken, nedves és üde talajokon gyakori. Gumószerű rizómája sűrűn fedett a lilásvörös és kellemes illatú gyökerekkel. Szőrős hajtása 50-80 cm magas, gyér elágazású. A tő- és alsó levelek nyelesek, lantosak, 3-7 szeresen szárnyaltak, a felsők hármasan összetettek, egyszerűbbek. A főtengely és az oldalágak 1-1 sárga virággal zárulnak, amelyek kettős visszahajló csészelevél és tojásdad szirmokkal bírnak. Virágzása elhúzódó. Apokárp termőjéből társas aszmag lesz, a bibeszálak kemény horgas repítőkészülékké alakulnak. Gyökértörzse drog; gyomor-rendellenességek ellen használják.

Legelőkön, utak mentén, lakott területek vízállásai körül nagyon gyakori a libapimpó (Potentilla anserina). Elágazó gumós gyöktörzse (részben a föld felett és föld alatt található), hajtása indaszerű (50-80cm), a csomóknál legyökeresedik. Tőlevelei 20 cm-esek, kerülékesek, szaggatottan szárnyasan összetettek, a szárlevelek egyszerűbbek. A levél fonákja ezüstösen selymes. Hosszú kocsányú sárga virágai öttagúak. Termése aszmagos terméscsoport. Késő őszig virágzik. Drog a virágos hajtása, gyulladáscsökkentő hatású, gyomor és bélbántalmak esetén használják. Nedves lápos rőtek évelő növénye a vérontófű (Potentilla erecta syn. P. tormetilla). Vöröses barnás gyöktörzse hengeres, elágazó és göcsörtös. A szár felálló. Tavasszal három tőlevele jelenik meg, majd az egész hajtás kifejlődik, rajta a hármasan összetett levelekkel. A levelecskék fűrészesek. Végálló virágai aranysárga színűek, a virágtakaró négytagú, a csésze kétkörös, a sziromlevelek oválisak, alig nagyobbak a csészénél. A pálhalevelek nagyon hasonlítanak a lomblevelekhez. Gyöktörzse drog, katechin típusú cseranyagokat tartalmaz, a gyulladt szájüreg- és fogínyecsetelésre használják.

Az évelő, függőleges gyöktörzsű csabaíre (Sanguisorba minor) sziklai gyepekben, száraz réteken és legelőkön, homokpusztákon, valamint gyomként baltacím-, lóhere- és lucernavetésekben, utak mellett, töltéseken, parlagokon található. A baltacímvetések egyik legkárosabb gyomja, mert a nagyobb magvak nehezen választhatók ki a baltacím magvai közül, és azokat vele együtt vetik el. Nagy, terpeszkedő bokraival pár év alatt kiöli a vetést.

Az őszi vérfű (S. officinalis) láp- és mocsárrétjeink növénye. Évelő rizómája fejlett. Levelei páratlanul szárnyaltak, összetettek. Sötét, bíborszínű virágzata tojásdad vagy hengeres alakú, tetszetős. Ősszel virágzik, a virágok fejecske virágzatot képeznek, a virágok sorrendben a csúcstól lefele nyílnak ki. Porzószálai pirosak, a portokok sárga színűek, formájába Az egy termőből alakuló makkocska négyoldalú, a vacokban ül. Hazája Eurázsia, Afrika, É-Amerika. Cseranyagokat tartalmaz.

A rózsák (Rosa spp.) az egész mérsékelt égövben elterjedtek. Fajaik nagyon változékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket. Páratlanul szárnyalt levelű, pálhalevéllel rendelkező, tüskés cserjék. Aszmagterméseik a kehelyszerű, meghúsosodó vacok belsejében ülnek. Az így kialakuló áltermésüket (terméscsoportjukat) csipkebogyónak nevezzük, amely cukrokon kívül szerves savakat, éterikus olajat (illóolaj) és különösen sok C-vitamint tartalmaz. A csipkebogyóból lekvárt, szörpöt, bort készítenek. Szárítva teafőzésre használható

A hazánkban tenyésző vadrózsafajok közül legközönségesebb a gyepűrózsa (Rosa canina), amely erdőkben, erdőszéleken, cserjésekben, utak mentén él. Bozótos tüskés cserje. Szórt állású levelei 5-7 levélkéből tevődik össze, e levélkék tojásdadok, fűrészes szélűek. A levélalap módosult, a levéllemezhez nőtt 2 hosszúkás, hártyás pálhából áll. Májusban – júniusban virágzik. A virágtakaró kétkörös, 5 visszahajló és tagolt csészelevélből és 5 rózsaszínű a csúcsán kicsípett sziromlevélből alakul. A porzótáj 3 körös, 10-10 porzóval. Apokárp termőtája korsó alakúan kiszélesedett vacokba süllyed. Őszre tojásdad vagy körte alakú csipkebogyó áltermése szerveződik, mely a meghúsosodó piros vacokból, benne szőrökkel körülvett kemény aszmagból áll.

Más fajok: Rosa pendulina – nincsenek tüskéi, levelei 7-9 (11) levélkéből összetettek, hosszú, elnyúló oválisak. A virágok vörösek vagy sötét rózsaszínűek, virágzás után lehulló kocsánnyal. A vacok gömb alakú, hosszúkés vagy tojás alakú, a felső felén elkeskenyedő, nyakszerű, mirigyes hengeres serteszőrökkel borított, ritkán csupasz. A csészelevelek osztottak, épszélűek, és maradandók. E hegyi alhavasi fajnak a legmagasabb a C-vitamin tartalma, tízszer több mint a gyepűrózsának. A R. glauca levelei csupaszok, csak ritkán a fonákján szőrős a főér. A damaszkuszi rózsa (R. damascena) termesztett, tüskéi egyenletesen hosszúak, közöttük mirigyek és számtalan rövidebb tüskék is vannak. A virágok piros színűek, 3-5-össével (dichazium) virágzatba tömörülnek. Éterikus olajáért ültetik, szirmaiból a rózsa olajat nyerik. A R. centifolia – Kelet-Kaukázusi eredetű faj, rendszerint bókoló magányos pirosvirágú cserje. A japán rózsa (R. rugosa) – Észak-kelet Ázsiából származó sűrűn tüskés és szőrös ágú, nagy piros virágú, 1 m magas díszcserje. Ez a faj szolgáltatja a legjobb olajat.

A szeder (Rubus) nemzetség fajai kúszócserjék, tüskés hajtásokkal, leveleik többnyire tenyeresen összetettek. A Rubus nemzetség fajai rendkívül változékonyak és könnyen kereszteződnek. A fajok közötti számos átmenet miatt rendszerezésük nagyon nehéz.

A málna (Rubus idaeus) erdővágások jellemző faja. Főleg a bükkös övben fordul elő. Hazánkban őshonos félcserje. Szára 1-2 m hosszú, egyenes vagy hajlott, hamvaszöld, fejlett bélparenchimával rendelkezik. Levelei hármasan összetettek, fonákjuk fehéresen molyhosak. Az elsó éves száron a levelek 5 levélkéből állnak. Virágzata fürt. Termőjük felső állású, apokárp termőtájból alakult csonthéjas terméscsoport, amely húsos, leves, édes ízű, élvezhető. Egyszer termő fajtái az előző évi fásodott hajtásokon teremnek. A kétszer vagy folyton termők már az azévi hajtásokon is termést hoznak. Termése kiváló gyümölcs és konzervipari nyersanyag. Levelét és fiatal hajtásait teának gyűjtik, savtúltengés és gyomorrontás ellen használják.

A hamvas szeder (Rubus caesius) erdőszélek, legelők tüskés félcserjéje. Évelő, vastag, fásodott rizómájú, hosszú indájú növény, hajtásai ívesen a fődre hajolnak. Elfekvő szárai 2-5 méter hosszúra is megnőnek, hengeresek, hamvasak, a földön kúsznak, és könnyen legyökereznek. A tüskés szár felszíne mirigyszőrökkel fedett. Levelei szórtak, hármasan összetettek, nyelesek. A levélkék rendszerint karéjosak, az alsók féloldalasak, alul egy nagyobb karéjjal, fűrészes szélűek. A virágok kevés virágú álernyőkben fejlődnek. Az őt csészelevél az elvirágzás után is megmarad és visszahajlik. A kúpalakú vacokrészen a termőtáj apokárp. Május-júniusban virágzik. Elvirágzás után a kékesen hamvas vagy fekete színű terméscsoportja, a jól ismert kellemes ízű szedertermés alakul. A terméscsoportot tojásdad, kissé összenyomott csontárok alkotják. A szeder kártétele igen nagy, mert lombozatával elnyomja a vetett növényeket. Elősegíti a gabona megdőlését, nehezíti az aratást és a kapálást. Leveleit drognak gyűjtik, teapótlónak használják, ízletes termését nyersen és befőzve fogyasztják. A levélét teakeverékekben használják, adsztrigens hatású.
Alcsalád: Almafélék (Pomoideae)
Fás növények szórt állású, egyszerű, ép vagy tagolt, lehulló levelekkel. A virágok magánosak (pl. Cydonia) vagy dús virágzatba tömörülnek. Terméseik az elhúsosodó vacokkal és a csészelevelek tövével jellemző áltermést, almatermést, illetve tüszős vagy aszmagos terméscsoportot (naspolya, galagonya) alkotnak. A magházakat vagy pergamenszerű (alma), vagy kősejtekből álló (naspolya, galagonya) kőkemény szövetek választják el egymástól és a vacok húsától. Virágképletük: *K5 C5 Al0+5+5 G5-2. A termő alsó vagy középső állású.

A galagonya (Crataegus) nemzetség fajszáma ezernél is több. Hazánkban legelterjedtebb a piros áltermésű egybibés galagonya (C. Monogyna.). Legelőkön, erdők szegélyén élő aggtövises cserje. Szórt állású levelei karéjosak vagy hasadtak, a levélalap pálhás. Forgós sátor virágzatban fehér virágok nyílnak májusban, a lombfakadás után. A virágok 5 körösek, 5 tagúak. A termés 10-12 mm sötétpiros egymagú sklerifikálódott falú almácska (áltermés). Gyakran telepítik mezővédő erdősávokba szegélynövényként. A cseregalagonya (C. Levigata) levelei csak a csúcsúkon karéjosak, pálhái fejlettek. A két termő 2 bibeszálú, a termésben 2 mag van. Az ország déli részén fordul elő.

A kerti berkenye (Sorbus domestica) tölgyerdőkben vadon is terem. Levelei páratlanul szárnyaltak. Nagy, vörösesfehér virágai gúla alakú bogernyőben állnak. Savanykás ízű termése csak hosszabb tárolás után élvezhető. Régóta termesztik; már a görögök és a rómaiak is ültették.

A madárberkenye (S. aucuparia) hegyvidéki savanyú talajú erdők növénye, nálunk gyakori. Kerek koronájú, 10-20 m magas fa. A fiatal hajtások szürkék, vöröses barnák, később gyéren szőrösek, simák és fényesek. A héjkéreg feketés és hosszan barázdált. A rügyek molyhosak. A levelek páratlanul szárnyasan összetettek, a levélkék csak a közepüktől főrészesek. A virágok összetett sátorvirágzatban állnak. A narancsvörös termések kialakulásában a vacok is részt vesz, a termések 2-5 rekeszűek, 1-2 maggal. A mag vöröses, keskeny hosszúkás. Alkalmazkodóképessége igen nagy. A magasabb termetű fás növények közül leginkább ez közelíti meg Európában a sarkvidéket. Magashegységekben a törpefenyő (Pinus mugo) elterjedésének alsó határáig fordul elő. Illatos fehér virágai ernyőszerű fürtökbe tömörülnek. Termései skarlátpirosak. Tetszetős virágzata és termései miatt kedvelt parkfa. Gyümölcse sok C vitamint, szorbitot, karotént és pektint tartalmaz, cukorbetegeknek ajánlott.

A vadkörte vagy vackor (Pyrus pyraster) tövises hajtásrendszere kopasz. Levelei tojásdadok, fehér virágai sátorban állanak. A portokok pirosak. Termése fanyar ízű, de túlérve élvezhető. Kemény fája értékes ipari nyersanyag. A szobrászok és a fametszők szívesen használják. Törzse hosszában mélyen repedezett. Közép- és Dél-Európában, Kis-Ázsiában, valamint a Kaukázusban él. Legelőkön gyakori hagyásfa; egykori erdők emlékét őrzi. A nemes körte (Pyrus communis) az európai kultúrkörték gyűjtőneve. Több vadon termő faj keresztezésével alakították ki évezredek során.

Az alma (Malus) nemzetség tagjainak bibeszálai alapi részükön összenőttek, a körték (Pyrus spp.) bibeszálai pedig szabadon állnak. A vadalma (Malus sylvestris) Európa lomberdeiben elterjedt. Hazánkban a száraz tölgyesek gyakori fája. Közepes termetű, levele kopasz, kocsánya rövid, termése kicsi és fanyar. A körtéhez hasonlóan több vadalmafajból nemesítették ki a nemes alma (Malus domestica) sok fajtáját. Az almatermesztés nyomai Európában már a kőkori rétegekből is kimutathatók. Termése kősejteket nem tartalmaz, jól tárolható. Bogernyőben álló virágai általában önmeddők, fehérek vagy piroslók.

A naspolya (Mespilus germanica) nemzetségének egyetlen faja. Mediterrán származású, fa alakú, tövises vagy tövistelen cserje. Virágai fehérek. Barna, öt csészelevéllel koronázott termése csak hosszabb állás után vagy fagy hatására puhul meg és válik élvezhetővé.

A birs (Cydonia oblonga) 2-6 m magas fa, épszélű, kerekded, fonákjukon szürkén molyhos levelekkel, nagy, rózsaszínű virágokkal. Jókora, sárga termése molyhos, kellemes illatú, alma (provar. maliformis) vagy körte (provar. pyriformis) alakú. Terméséért, amely sokféleképpen (pl. birssajt, befőtt, lekvár, üdítőital készítéséhez és ízesítéshez) felhasználható, valamint esztergályozásra alkalmas kemény fájáért termesztik. A Kelet-Mediterráneumban honos. Hazánk területén már a rómaiak is termesztették.


Alcsalád: Szilvafélék (Prunoideae)
Az alcsalád jellemzője, hogy a magános termőlevél lapos, csészeszerű vacok alján áll. Az egymagvú, csonthéjas termések endokarpiuma majdnem mindig kőkemény (csonthéj). Egyszerű leveleik szórtak, pálháik lehullók. Virágképletük: *K5C5 A10+10+10 vagy 10+5+5 G1.

A mandula (Amygdalus communis syn. Prunus amigdalus) Nyugat-Ázsiából származó régi kultúr növény, termesztik. Eredeti termőhelyén még ma is vadon él. Nálunk ehető magjáért termesztik. Kedveli a meleget, ezért leginkább a jó szőlőtermő vidékeken termeszthető. Kistermetű fa, rövid- és hosszúhajtásokkal. Ágain kisebb hegyes levélrügyek és zömük virágrügyek találhatók. Lándzsás levelei csak az elvirágzás után jelennek meg, levélnyelein nektármirigyek vannak. Gyümölcsfáink közül a legkorábban (márciusban) virágzik. Virágképlete C5K5AG1. Virágára jellemző, hogy a kiszélesedett, belül üres és nektáriumként működő vacokrésze (hipanthium) rövid, harangalakú. A felső felén található csészelevelek rövidek, ép szélűek. A sziromlevelek 1,5-2 cm-esek, ékvállúak, fehérek vagy rózsaszínűek. A porzók többnyire háromkörűek, Termője egy termőlevelű, és az üreges vacok alján, annak közepén ül a középállású magház. Termése csonthéjas, oldalról lapított 3-4,5 cm-es tojás alakú. Éréskor a szürkészöld nemezes termésének húsa kiszárad, szabálytalanul felnyílik és az alatta levő kemény csonthéjas, barázdás, lyukacsos felszínű endokarpium szabaddá válik. Édesmagvú kultúrváltozatának (provar. sativa) magvai 40-50 % zsíros olajat, továbbá 30% fehérjét és 10% cukrot is tartalmaznak. A keserűmandulák (provar. amara) magjában a 30-50 % zsíros olaj, 30% fehérje és 5% cukor mellett még 4% keserű amigdalin nevű mérgező glikozida és kevés illóolaj is van. Az amigdalinból nyál hatására hidrolízissel kéksav (ciánhidrogén) keletkezik, amely halálos mérgezést okozhat. A keserűmandulavíz, valamint - olaj gyógyszer - és illatszer-alapanyag is. A törpe mandula (A. nana) alacsony, élénkrózsaszín virágú cserje. Lösz-erdőssztyeppjeink állományalkotója és dísznövény is.

Egyik legkorábban termő gyümölcsfánk a sudár törzsű, fényes kérgű cseresznye (Cerasus avium syn. Prunus avium). Kis-Ázsiából származik, ovális vagy piramidális koronájú fa. Vöröses-szürke kérge vízszintes, gyűrűszerű pásztákban körkörösen válik le. Részben őse az erdeinkben gyakori vadcseresznye (C. avium subsp. avium). Levele hosszúkás, ovális kihegyezett, az alapi részén kerek vagy keskeny, széle kétszeresen csipkézett. Virágai fehérek, 3-6-os csoportokban helyezkednek el. Termése csonthájas, gömbölyded vagy szíves, sárgásfehér vagy sötétvörös színű. A meggy (C. vulgaris) sötétszürke kérgű bokor vagy fa. Vesszői idősebb korban lecsüngenek. Nemesebb fajtái önmeddők. Levele és terméskocsánya drog enyhe vízhajtó és szívműködést segítő teakeverékek, kivonatok alkotó részei.

A már régóta kultúrába vont szilva (Prunus domestica) többnyire kis termetű, legföljebb 10 m magasra növő fa. A kökény (P. spinosa) és a cseresznyeszilva (P. cerasifera) kereszteződéséből jött létre. Magas tápértékű csonthéjas termései frissen és feldolgozva egyaránt fogyaszthatók. Kárpáti szerint a szilva három fajra tagolható:

- a szűkebb értelemben vett szilva (P. domestica) zöldesfehér virágú, szirmai hosszúkásak, termése kék színű, sárga húsú, magvaváló;

- a kökényszilva (P. insititia) gyakran tövises, virágai fehérek, kerek szirmúak, termése kék, kékesfekete vagy sárga, nem magvaváló;

- a cseresznyeszilvát (P. cerasifera) kopasz levelek, hosszabb, vékony kocsányú, zöldes virágok jellemzik, termése gömbös, pirosló vagy sárgás.

A három faj hibridjei a mirabellák, a ringlók, a tojásszilva stb.

A kajszi- vagy sárgabarack (Armeniaca vulgaris syn. Prunus americana) kicsi vagy közepes nagyságú, vörösesbarna vesszőjű fa. Levelei széles tojásdadok vagy szív alakúak, csipkés szélűek, csúcsuk kihegyezett. Virágai önmegporzók, fehérek vagy rózsaszínes-fehérek. A szilvától eltérően kora tavasszal, lombfakadás előtt virágzik. Sárga vagy vöröses színű, bársonyos szőrű termései kellemes ízűek. Az ipar (konzerv és barackpálinka készítése céljából) nagy mennyiségben igényli. Édes magvait mandulapótlóként fogyasztják, a keserű magvak azonban halálos mérgezést okozhatnak.

Az őszibarack (Persica vulgaris) több ezer éve termesztett cserje. Őse valószínűleg egy díszfa, a kínai mandula (Amygdalus davidiana). Termése bársonyosan szőrös, de van teljesen kopasz gyümölcsű változata is (provar. nectarina). Csonthéja igen kemény, mélyen barázdás. Magja mindig keserű, mérgező és legföljebb 45 % olajat tartalmaz. Termésének húsos része nagyon kellemes ízű. Rózsaszínű, illatos virágai kora tavasszal nyílnak, önmegporzók.

A kökény (Prunus spinosa) erdőszéleken, legelőkön gyakori ágtövises cserje. Hófehér virágai lombfakadás előtt (áprilisban) virítanak. A pálhás levelek épek, csipkés szélűek. Apró, gömbölyű, hamvaskék csonthéjas termései dércsípés után fogyaszthatók. Sok helyen sövénynek is ültetik, mert tövisei megnehezítik az áthatolást rajta.

Ligeterdőkben szórványosan terem a májusfa vagy zelnice (Padus avium). Dús fürtökben álló virágai lombfakadás után nyílnak, igen erős illatúak (a növény büdöshárs néven is ismert). Termése fekete, nem élvezhető. Kérge megdörzsölve keserűmandulára emlékeztető illatú. Kertekben díszfának is ültetik.




20. Pillangósvirágúak (Fabaceae = Papilionaceae)
A trópusoktól az arktikus tájakig elterjedtek. Körülbelül 400-500 nemzetség tartozik ide, a fajok száma pedig 9-12 ezerre tehető. Az országban található 40 génuszban 25 faj fordul elő, spontán ás termesztett módon. Fűvek, cserjék és fák.

Leveleik szárnyasak, újjasak, hármasak vagy egyszerűek. Gyakran az összetett levelek végálló levélkéje vagy több csúcsi levélke is kaccsá módosul. A levelek tövében pálhalevelek fejlődnek, amelyek különféle módosulásokat mutatnak (pl. az akác pálhatövise). Ha több levélke is kaccsá (levélkekaccsá) alakul (pl. borsó, bükköny), a pálhalevelek nagy asszimiláló levelekké fejlődnek. A levélformák közül a páratlanul szárnyas, ún, összetett levél tekinthető ősibbnek.

1. ábra

E családba tartozó fajokra a zigomorf, jellegzetes pillangós szerkezetű virág és a hüvelytermés a legjellemzőbb. Csészéjük rendszerint forrt, ötcimpájú. A párta (pillangós párta, 1. ábra) majdnem mindig egy széles felálló sziromlevélből, a vitorlából (vexillum), két oldalhelyzetű, előrenyúló evezőből (alae) és az ezek által bezárt, két alsó sziromlevélből összenőtt csónakból (carina) áll, s a 10 porzót és a termőt zárja magába. A tíz porzóból kilenc porzószála általában csővé összenőtt, a tizedik pedig szabad (kétfalkás porzótáj). A családban ez a leggyakoribb. A porzók csak ritkán szabadok, pl. a Sophora nemzetségnek mind a tíz porzószála szabad, a Genista nemzetség fajain pedig mind összenőtt (egyfalkásak).



Virágképletük K(5) C5 A5+5 G1, de leggyakrabban K(5)C5A(9)+1G1. A virágok főleg méh-, posztméh- és dongó megporzásúak, A megporzást számos, különbözó berendezés segíti.

Magkezdeményeik görbültek. Egy termőlevélből alakult hüvelytermésük ritkán egymagvú, gyakrabban többmagvú, nagyon változatos alakulású. Igen sok gazdaságilag fontos növény tartozik a családba.

Kopárfásításra, sorfának, díszfának ültetik a cikkes hüvelyű japánakácot (Sophora japonica). Páratlanul szárnyalt, merev, fényes levelű 20 (30) m, kerek koronájú szétágazó fa., széles bugában álló sárgás virágokkal. Porzószálai szabadok. Jó mézelő.

A levélkék oválisak, vagy ovális lándzsásak, csócsuk hegyes. A hüvely sárga, nyálkás, befűződött. Az idős fákat egy hosszában mélyen barázdált héjkéreg birítja. A termás húsos, zöld, sokmagvú, felnyíló, ovalis fekete magvakkal. Július – augusztusban virágzik. Drog a virága (Sophorae flos), a virágbimbók rutozidot, nyálka-anyagot, pektint és flavonokat tartalmaznak, az utóbbiak antioxidáns hatásúak.

A fehér akác (Robinia pseudo-acacia) Észak-Amerikából származik. Levelei szórt állásúak, páratlanul szárnyaltan összetettek. A levelek oválisak, épszélűek. A levélalap csuklóvá, pálhalevelei pályhatövisekké módosultak. Virágai fehérek, lehajló fürvirágzatban állók, illatosak. Májusban végén virágzik. Kitűnő mézelő. Hüvely termése barna színű, száraz, befűződések nélküli, 4-10 vesealakú maggal. Magvai kemény héjúak. A növényt É. Amerikából 1601-ben hozta Párizsba Jean Ronin. Szívesen telepítették főleg homoktalajok megkötésére. Magyaroszágon Tessedik Sámuel honosította meg a XVIII. sz. második felében. Erdősítésre, homokkötésre, utcai sorfának ültetik. Gyorsan növő fája értékes tűzifa és szerszámfa. Kérge és virága, gyógyhatású.

Drog a virága (Robiniae acaciae flos vagy Acaciae flos) és kérge (Robiniae acaciae cortex). A virágokat virágzáskor, a kérget pedig tavasszal gyűjtik a fiatal ágakról. A virág flavonokat, kevés illóolajat is tartalmaz, a kéreg viszont mérgező fehérjéket (robin, fuzin). Teakeverékben izzasztó, enyhe hashajtóhatású, gyomorsav túltengésben is adjuváns. A kéreg is hasonló hatású, de használata óvatosságot igényel.

Jelentőségéből sokat veszített, mert a talajt nagyon kizsarolja, és alatta alig képződik humusz. Talaja minden vágásforduló után egy minőségi fokkal romlik. Későn lombosodik és erős napfényben sem ad árnyékot, mert páratlanul szárnyalt levelei összecsukódnak. Akácerdőinket újabban fenyőkkel váltják fel.

Kelet-Ázsiában honos a lilaakác (Wisteria sinensis). Kékesibolya színű, hosszú virágfürtjei miatt igen kedvelt, csavarodva magasba kúszó díszcserjénk. Kapuk, falak, pergolák befuttatására használják.

A gyalogakác (Amorpha fruticosa) cserje, amelynek sötét ibolyaszínű és csökevényes pártájából a porzók hosszan kiállnak. Dísznek ültetik, de utak, vasutak mellé jó talajkötőnek is. Amióta erdősávokba telepítik, egyik leggyakoribb gyomcserjénk; magvai segítségével gyorsan terjed.

Myroxylon balsamum D.-Amerikai fa. A tolui balzsamot (Balsamum Tolutenum-ot) szolgáltatja. Az illatos gyantát a bélszövet parenchimája választja ki, amely innen metszés után kifolyik.

A kecskeruta Galega officinalis árterületeken, ligeterdőkben gyakori évelő faj. Gyöktörzse karógyökérben folytatódik. 4o-1oo cm-es hajtásai a talajra vagy a környező növényzetre terülnek Szórt állású levelei 11-17 levélkéből állnak, szárnyasan összetettek. Fürtvirágzata van, lilás-fehéres szinű virágokkal. Július - augusztusban virágzik. A csésze harang alakú 5 foggal. A pártát egy hosszú ovális vitorla és a csónakkal összenőtt evezők alkotják. A porzótáj egyfalkás (monodelf). Hüvelytermése sokmagvú, hengeres, a magok között finom befűződéssel. A magok hosszúkásak, lapítottak, barna színűek. Drog virágos hajtása – Galegae herba – guamidin származékokat (pl. galegin) cseranyagot, flavonoidokat, a a magvakban szaponinokat tartalmaz. Cukorbetegségben teája hasznos, a tejelválasztást is segiti (laktogóg hatású).

Az igazi édesgyökeret (Glycyrrhiza glabra) gyógynövénynek termesztik, sokszor elvadul. Kelet-mediterránban honos, nálunk termesztett, évelő, kissé fásodó szárú cserjeszerű növény. Gyökere húsos, gyökérfejből földalatti elágazó rizómát fejleszt. A gyökérágai és tarackjai 1-2 m hosszúak, belül sárga árnyalatúak. Hajtása kb. 1 m magas. Lomblevelei szórt állásúak, páratlanul szárnyasan összetettek. A levélkék épek, kicsipett csúcsúak, a fonáki oldaluk radadós. A felsőbb levelek hónaljából (szögéből) erednek a 10-15 cm-es fürt virégzatai, kékes-lila pillangós virágokkal. Júniusban virágzik. Termése oldalról összenyomott, barna, többmagvú zárva maradó hüvely, sima felülettel. A G. glabra ssp. glandulifera termései mirigyesek. Drog – gyöktörzse és gyökérzete Liquiritiae rhizoma et radix – triterpen-szaponinok (glicirrizin) flavonoidok (likvirizin), kumarin szérmazékokat tartalmaz. Más drogokkal együtt hatásos expektoráns, görcsoldó, gyomor és nyombélfekély kezelésében, jó hatású.

A tüskés édesgyökér G. echinata – folyópartokok mentén gyakoribb. Virágai, termései fejecskékben állnak és serteszőrék boritják.

2. ábra


Évszázadok óta termesztett, többnyire egynyári kultúrnövények a csillagfürt (Lupinus) fajok. Levelük újjasan összetett. Száruk dudvás, virágaik egyfalkásak, virágzatuk laza vagy tömött fürt. Sok (34 - 44%) jól értékesíthető fehérjét tartalmaznak. Főként az alkaloidokban (lupinin) szegényebb fajták, az ún. édes csillagfürtök nemesítésével lendült fel termesztésük. Mészben szegény, savanyú talajokon termeszthetők a legjobb eredménnyel. A sárga csillagfürt (Lupinus luteus) savanyú futóhomokon jó takarmány és kiváló zöldtrágya. Virágai illatosak, örvökben állnak. A fehér csillagfürt (Lupinus albus) kevés mésztartalmat eltűr. Édes és keserű fajtáit takarmányozásra, illetve zöldtrágyázásra termesztik. A keskenylevelű csillagfürt (Lupinus angustifolius) talajban nem válogatós. Termesztése nálunk jelentéktelen. Az évelő vagy erdei csillagfürtöt (Lupinus polyphyllus) dísznövényként és erdei vadak takarmányozására vetik.

Az aranyeső (Laburnum anagyroides Medic.) sárga virágú díszcserjénk. Magas termetű cserje vagy kisebb fa, kérge zöld, levelei hármasan összetettek, hosszú nyelűek (2. ábra). A virágok aranysárgák, illatosok, dúsvirágú lelógó fürtöt alkotnak. A csésze harang alakú, szele egyenlőtlen. A hüvely 4-6 cm hosszú, eleinte lefekvő hosszú szőrökkel, majd lekopaszodik, sötétbarna szinű, 3-7 fekete magot tartalmaz. Könnyen kivadul, ezért a karszt-bokoerdőkben gyakran megtalálható. Nyugat-mediterrán eredetű, a Dunántúlon honos (vadon is előfordul). Májusban-júniusban virágzik. A növény minden része (virágja és magja is) nagyon (halálosan) mérgező. Hazája az Alpok és a Balkán. Parkokban, kertekben termesztik. A drog Cytisi semen – a citizin alkaloidot tartalmazza, fulladásos betegségekben és a dohányosoknak ajánlják.

A seprőzanót (Cytisus scoparius syn. Sarothamni scoparius) Illatos, apró levelű hosszú, vesszős ágú törpe cserje. Szára elágazó, vékony egyenes ágai 5 bordájúak, a másodlagos vastagodás után zöld szinét télen is megtartja. A levelek hármasak, a levelecskék tojásdad vagy megnyúlt tojásdad alakúak. A virágok nagyok, sárgák, egyesével helyezkednek el a levelek hónaljában. A csésze rövid, bokoló, kétkaréjú, a karéjok fogazottak. A pártát alkotó vitorla szives, - ovális, az evetők lekerekitett lándzsásak, a csónak egyenes, a porzótáj egyfalkás. A termés egy felnyíló hüvely sok fekete, barnás-vöröses-fekete, fényes maggal. Május – júniusban virágzik. Mészkerülő erdőkben gyakori. Dísznek kertekbe, vadak etetésére erdőkbe ültetik. Seprű- és rostnövény. A drog Sarothami scoparii herba – alkaloidokat (spartein) flavonoidokat és ásványi sókat tartalmaz. Sivritmuszavar esetében használják.

3. ábra


Évelő, igen hosszú karógyökerű növény a tövises iglice (Ononis spinosa), legelöl, száraz gyepek égtövises félcserjéje. A talajban erős gyökérzete fejlődik, mely gyakran csavarodott, szürkésbarna szinű. Szára többnyire dúsan ágas, 20-60 cm magas, kemény, felálló vagy felemelkedő. Rövid nyelű, hármasan összetett alsó levelei mellett (C), a felső levelek egyszerűek (B). A levélkék keskenyek, tojásdadok, fogas szélűek. Virágai rózsaszínűek vagy piroslók, néha fehérek. A vitorla csak kicsit hosszabb a többi sziromlevélnél. Az 1-3 magvú tojásdad hüvely szőrözött (E). Az egész növény tövises. Egyike a legkártékonyabb legelőgyomoknak. Tövisei megsebzik a legelő állatokat és így súlyos bőr- és szájgyulladást okozhatnak.

Rokon faj az O. Arvensis mezei iglice, illetve az O. spinosiformis tiszaháti iglice. Eurázsiai faj. Drog – a gyökérzete – Ononidis radix – összel vagy koratavasszal gyűjtik, kevés illóolajat, ononin nevű izoflavont, onocerint, triterpén-szaponidint tartalmaz. Diuretikum, veseteák alkotórésze.

A mediterrán származású, egyéves, magános és ibolyásan erezett, halványsárga virágú görögszénát (Trigonella foenum-graecum) már az ókori Egyiptomban és Babilonban is termesztették. Magvait megették, illetve a gyógyításban hasznosították. Még ma is használják zöldtakarmánynak, illetve zöldtrágyának. Hazánkban ismét foglalkoznak termesztésbe vonásával. Elvadultan is megtalálható.

4. ábra


A lucerna (Medicago) nemzetséghez közel 100 faj tartozik. Gyökerük mélyre hatoló, levelük hármasan összetett (4. ábra A), termésük többnyire görbült vagy csavart (4. ábra D), többmagvú hüvelytermés. Legnagyobbrészt idegen megtermékenyülők. Megporzásuk alapja az ún. ütőmechanizmus. A csónakba zárt porzók és a termő a növekedési folyamatok következtében megfeszülnek. A porzószálak igyekeznek fölfelé csapódni. Amikor a megporzó rovar (elsősorban vadméh) a csónakot és az evezőket lenyomja, kiszabadulnak, illetve fölcsapódnak a porzók, és a virágport a rovar testére szórják. Az előző virág látogatásakor a rovar testére tapadt pollen ugyanekkor a bibére jut. A lesüllyedt evezők és a csónak többé nem kerülnek vissza eredeti helyzetükbe.

A kékvirágú vagy takarmánylucerna (Medicago sativa) a legértékesebb és egyik legrégebben (a bronzkor óta) termesztett évelő szálastakarmány. Világszerte elterjedt. Gazdag emészthető fehérje- és ásványisó-tartalma, sok és sokféle vitaminja miatt a takarmányok királynőjének nevezik. Virágzata 8-25 virágú fürt. Termése 2-4-szer csigaszerűen csavarodott hüvely ("csiga"). Jó talajokon 4-6 évig bőven terem. Takarmányozható széna, pogácsa, szilázs, zöldtakarmány és liszt formájában. Jó méhlegelő. Hazánkban Tessedik Sámuel honosította meg.

Gyengébb termést ad, de sovány, gyenge talajon is megél a szárazságot és fagyot jól tűrő sarlós- vagy sárkereplucerna (M. falcata). Hazánkban nem - vagy csak nagyon ritkán - termesztik. Száraz lejtőkön, réteken, legelőkön, szántókon vadon előfordul. Legelőkön, kaszálókon hasznos, mert javítja a fű és a széna takarmányozási értékét. Virágai sárgák, hüvelye egyenes vagy sarló alakú.

A M. sativa és a M. falcata kereszteződéséből származik a zöldesfehér, zöldes- vagy ibolyássárga virágú, tarka vagy homoki lucerna (M. x varia). Termesztése a sekélyebb termőrétegű talajokon jelentős. A természetben vadon (spontán) is előfordul.

Réteken és kaszálókon elterjedt a heverő szárú, egyéves, kis termetű komlós lucerna (M. lupulina). Sárga virágai kis, tömött fürtökben állnak. Egymagvú hüvelye kicsi, fekete és vese alakú. Kétéves termesztett alakja is ismert. Legelőkön és kaszálókon hasznos takarmánynövény. Ha szántóföldön nagyon elszaporodik, káros gyom lehet.

Az apró lucerna (M. minima), a keménytövisű lucerna (M. rigidula) és az arab lucerna (M. arabica) száraz gyepekben, legelőkön, réteken, szik- és löszpusztákon gyakori. Egyévesek. Hüvelyük spirálisan tekeredett és a csavarulatok szorosan egymásra simulnak. Külső felületük görbült tüskékkel sűrűn fedett. Az állatok a fiatal növényeket lelegelik. Ezek azzal okoznak kárt, hogy horgas terméseik beleakadnak a juhok gyapjába és rontják annak értékét.

Az eurázsiai eredetű fehér somkóró (Melilotus albus) egynyári és áttelelő (kétéves) változatát termesztik. Sovány, meszes talajokon az értékesebb pillangósok pótlására kiválóan megfelelő takarmány- és zöldtrágyanövény. Zölden és szénává szárítva etethető. Más növényekkel keverten silózható is. Hátránya, hogy kumarintartalma miatt - ami bimbózás után fokozódik - az állatok nem szívesen eszik. Jó mézelő, egy-három méter magas növény. Fogazott, hármas levélkéi visszás tojásdadok. Virágzata megnyúlt fürt. Termése fel nem nyíló, egymagvú hüvely. Magvai kemény héjúak és a talajban csírázás nélkül több évig is elfekszenek. Emiatt a somkóró más kultúrákban gyakran gyomosít. Félkultúr réteken, ruderális területeken gyomként fordul elő.

Az orvosi somkóró (Melilotus officinalis) az előbbihez hasonló habitusú, sárga virágú, egy- vagy kétéves növény. Kumarintartalma miatt gyűjtik és illatosításra (pl. dohány illatosítására) használják (5. ábra). Az egész országban különösen utak mellett, legelőkön, parlagokon és más füves, félkultúr helyeken megtalálható gyakori gyom.

A Fabaceae család egyik legnagyobb nemzetsége a here (Trifolium) nemzetség, amelynek kb. 300 faja ismert. Sok közöttük az egyéves faj, de előfordulnak évelők is. Leveleik hármasan összetettek, pálhásak. Virágaik fejecskevirágzatba tömörülnek. Többnyire egymagvú és fel nem nyíló hüvelyeik éretten is a csészében maradnak.

6. ábra


A réti, lóhere vagy vöröshere (T. pratense) a lucernával egyenértékű takarmánynövény (6. ábra). Általában a hűvösebb, csapadékosabb helyek kultúrnövénye, ahol 2-3 évig hasznosítható. A fehér here (T. repens) évelő, fehér, laza gombvirágzatú növény, amelynek 30-40 cm hosszú szára elfekvő, legyökerező. Levélnyele igen hosszú. Füves keverékek fontos tagja, de nálunk elsősorban rétekre és legelőkre telepítik. Tiszta állományban csak vetőmag előállítása céljából termesztik. Nagyra növő formája, az ún. lódihere (f. giganteum), öntözhető kaszálók értékes növénye.

A korcs vagy svéd here (T. hybridum) mocsárréteken, ártereken elterjedt. Két- vagy többéves, felálló szárú növény. Virágzata gömb alakú, a vörösheréénél hosszabb virágzati tengelyű. Nedvesebb talajokon a vöröshere helyett termesztik, de inkább a kaszálók hasznos pillangós növénye. Egyéves takarmány- és zöldtrágyanövény a bíborhere (T. incarnatum). Virágai bíborvörös, hengeres, sűrű fürtbe tömörülnek.

Az öntözéses takarmánytermesztésben jelentős az egyéves alexandriai here (T. alexandrinum). Egyiptom legfontosabb hereféléje. Sárga virágai gombvirágzatot alkotnak. Vadon fordul elő; termesztése eddig Magyarországon kevésbé volt sikeres. Csak tápanyaggal bőven ellátott, jó talajokon érdemes vele foglalkozni. A perzsa vagy fonák here (T. resupinatum) a szikes laposok, iszaptársulások behurcolt növénye. Nem termesztik.

A földbentermő here (T. subterraneum) hazánkban csak vadon fordul elő. Hüvelye érés előtt a földbe fúródik és ott érik be. Kiváló szárazságtűrő, igénytelen, önmagát szaporító, hasznos takarmánynövény. Ausztrália száraz legelőinek legfontosabb vegetáció-alkotója. Honosítása elsősorban szikes talajokon kívánatos. Réteken gyakori és hasznos a sárga virágú mezei here (T. campestre) és a szikes réteken található eperhere (T. fragiferum). Szántóföldeken mindkettő gyomnövény. Az egész országban, különösen savanyú homok- és agyagtalajok őszi kalászosaiban gyakori egyéves gyom a herehurafű vagy tarlóhere (T. arvense). Elsősorban aratás után, a tarlókon fejlődik ki. Kártétele nem jelentős. Szikes legelőkön kedvező, csapadékos időjárásban hamar elszaporodnak és jelentős takarmányt adnak az egyéves bodorkák (T. strictum, T. angulatum, T. striatum).

Sovány homoktalajokon értékes takarmány- és zöldtrágyanövény a kétéves réti nyúlszapuka vagy nyúlhere (Anthyllis vulneraria ssp. vulneraria). Az egész növény szőrös. Levelei páratlanul szárnyaltak; végálló levélkéjük jóval nagyobb a többinél. A növény virágai sárgák, csészéi felfújtak. Kisebb területeken hazánkban is termesztik. Zölden kesernyés íze miatt az állatok nem szívesen eszik. Szénává szárítva szeretik, és tőle a vaj is kellemes ízű és sárga színű lesz. Legelőinken, kaszálóinkon elvadulva a magyar nyúlszapukával (A. macrocephala = A. vulneraria ssp. polyphylla) együtt gyakori.

A kerep (Lotus) nemzetségnek kb. 150 faja ismert. Ezek közül hazánkban a szarvaskerepet (L. corniculatus) termesztik ott, ahol a lucerna, a vörös here és a baltacím nem termeszthető sikerrel. Jó mézelő. Vadon az országban más szarvaskerep fajokkal együtt úgyszólván mindenütt megtalálható. Zölden kéksavtartalma miatt az állatok nem szeretik, szénáját viszont kedvelik. A bársonykerep (Lotus siliquosus) nedves réteken, legelőkön, szikeseken gyakori. Sárga virágai a kocsányokon egyesével vagy kettesével ülnek. Hüvelytermése négyélű.

A szerradella vagy csibeláb (Ornithopus sativus) csapadékosabb területeken, mészszegény, jó homoktalajokon ízletes, tápláló, de kis hozamú takarmányt ad. Egyéves növény. Rózsaszínű virágai 3-6 virágú fejecske virágzatot alkotnak. Jó mézelő. Hüvelye cikkes. Használható zöldtrágyázásra is.

A tarka koronafürt (Coronilla varia) elsősorban a sziklás, száraz erdők és a száraz, füves területek évelő növénye. Virágai fehéres rózsaszínűek vagy lilásak és a levelek hónaljából eredő hosszabb virágzati tengely végén fejecske virágzatokban állnak (7. ábra). Termése 3-7 cm hosszú cikkes hüvely. Szántóföldjeinken a vörös here- és a lucernatáblákon is megtalálható. Kártétele jelentős, mert nagy bokraival elnyomja a körülötte levő növényeket. Levele, virágja és termése citizin alkaloidot, koronillin glikozidot és kellemes illatú pszeudokumarint tartalmaz. Takarmányba kerülve tőle a szarvasmarhák, a lovak és a sertések kisebb mértékben megbetegednek. Keserű íze miatt az állatok a legelőkön általában elkerülik. Édes változatának termesztésével hazánkban is próbálkoznak.

A takarmánybaltacim (Onobrychis viciifolia) évelő, igen értékes szálastakarmány. Termesztése hazánkban elsősorban a sekély termőrétegű, erodált, kavicsos feltalajú területeken indokolt. Zöldtrágyának is alkalmas és jó méhlegelő is. Száraz lejtőkön, homokpusztákon, meszes talajokon vadon fordul elő a keskenyebb fürtű, keskenyebb levélkéjű és rövidebb hüvelyű homoki baltacim (O. arenaria).

Az amerikai vagy földimogyoró (Arachis hypogaea) egyéves, 30-60 cm magas, lágyszárú növény. Négy visszás-tojásdad levélkét viselő levelei párosan szárnyaltak (8. ábra). Virágai aprók, magánosak, sárgák, önmegtermékenyülők. Termésfejlődése biológiai különlegesség. A virágtengely termő alatti része a virágzás után megnyúlik, a talaj felé görbül és a fejlődésben lévő terméseket, belenyomja a földbe. A magvak között enyhén befűződő, recés héjú és zárva maradó hüvelytermések a talajban 6-10 cm mélyen érnek. A szója után a földimogyoró a világ második legfontosabb olajnövénye. Magvainak olajtartalma 40-60%, ezenkívül 20-34% fehérjét és B1, valamint B2 vitamint is tartalmaz. Szénája a lóhere szénájával egyenértékű, olajpogácsája fehérjedús takarmány. Magvait megpirítják vagy nyersen, sózva fogyasztják.

8. ábra

A bagoly- vagy csicseriborsó (Cicer arietinum) nálunk sokáig köztermesztésben volt, de kertekben vagy szántók szegélyén most megtalálható. Magját megpörkölve kávépótlónak használják. Egyéves, melegigényes, szárazságtűrő növény. A zsizsik nem károsítja.



A bükköny (Vicia) nemzetségnek mintegy 150-200 faja az északi félgömbön honos. Magyarországon több mint 20 faja él, amelyek közül négy szerepel a köztermesztésben. A nemzetség tagjai egyévesek vagy évelők, párosan szárnyasan összetett levelűek. A legtöbb faj levélgerince kapaszkodó kacsban végződik.

A szöszös bükkönyt (V. villosa) rozzsal, őszi árpával vagy őszi búzával vetik keveréktakarmánynak. A szöszös bükkönynél valamivel később fejlődő pannon bükkönyt (V. pannonica) elsősorban őszi árpa vagy őszi búza támasztónövénnyel együtt termesztik szintén takarmányozási célból. A takarmánybükkönyt (Vicia sativa) legtöbbször zabbal vetik tavaszi keveréktakarmánynak. Jó mézelő.

Több bükkönyfajt gyomnövényként tartunk számon. Ezek közül legismertebb a vetésekben, nedvesebb réteken gyakori, évelő kaszanyűg bükköny (V. cracca). A halványsárga virágú szennyes bükköny (V. grandiflora) legelőkön, kaszálókon és őszi gabonákban gyakori egyéves gyom.

Az egyéves lóbabot (Vicia faba) már az ókorban termesztették étkezési célra. Hüvelyéből kifejtett zöld magját főleg Északnyugat-Európában fogyasztják, főzve. Ez utóbbi pörkölve pótkávénak is felhasználható. Hazánkban a 20-22% emészthető fehérjét tartalmazó magját abraknak használják. Zöldtrágyának is vethető. Nagy, fehér, az evezőkön fekete foltos virágai rövid fürtöt alkotnak. Önmegtermékenyülő, de igen gyakori a kölcsönös megtermékenyülés is.

A lencse (Lens culinaris) számos fajtáját az egész Földön kiterjedten termesztik. Ösrégi élelem- és takarmánynövény. Egyéves, lágyszárú, alacsony, bokros termetű. Vadon nem ismeretes. Magja és szénája értékes. A lencsefehérje biológiai értéke a szójáé után a hüvelyesek között a legjobb. Étrendi hatása jobb, mint a babé és a borsóé. Nagymagvú (convar. macrosperma) és kismagvú (convar. microsperma) termesztett alfajait ismerjük.

A lednek (Lathyrus) nemzetség elterjedése és fajszáma tekintetében megegyezik a bükkönnyel. A levelek levélkepárjainak száma kevés - gyakran egy - és sokszor megfigyelhetők rajta morfológiai módosulások. A levéltelen lednek (L. aphaca) levele például egyszerű kaccsá módosult, a két pálha viszont levélszerűen kiterült és asszimilál. Máskor a levélkék egyészen hiányoznak és szerepüket a levél alakú (ún. fillokládiumszerű) levélnyél, valamint levélgerinc veszi át (pl. kacstalan lednek; L. nissolia).

Hazánkban mintegy 20 lednekfaj fordul elő. Közülük csak a szegletes ledneket (L. sativus) termesztik. Hasznosítása többféle: zöldtakarmány, zöldtrágya, abraktakarmány, de zöld hüvelye, valamint zöld és száraz magja emberi táplálék is lehet. Gyakori fogyasztása és takarmányozása ún. latirizmust okozhat, amely a csontrendszert és az idegrendszert károsítja. Mint jó talajjavító és mézelő növény is ismert. A kedvezőtlen talajú, aszályra hajló tájakon, szikeseken a legbiztosabban és a legtöbbet termő hüvelyes növényünk.

A gumós vagy mogyorós lednek (L. tuberosus) az egész országban igen gyakori, veszélyes, évelő gyom. Szántóföldeken kívül réteken, cserjés, bokros helyeken is megtalálható. Vékony, pár mm vastag tarackjai vízszintesen futnak a talajban, és rajtuk orsó alakú vagy hosszúkás gumók képződnek. Ezekben sok tápanyag raktározódik el. A gumókból lefelé gyökerek, felfelé szárak nőnek; ezek az anyanövényről később leválva önállósodnak. A gumók rendszerint mélyen helyezkednek el.

A borsó (Pisum sativum) értékes, régóta termesztett, egynyári, dudvásszárú főzeléknövény és takarmány. A konzerviparnak is fontos nyersanyaga. Fajtáit két alfajhoz soroljuk. A mezei borsó (ssp. arvense) virágának vitorlája halványibolya színű, evezői pedig bíborpirosak. Pálhalevelei alsó részén sötétpiros folt látható. Magjai kissé szögletesek. Az étkezési borsó (ssp. hortense) virágai fehérek, pálhalevelei folt nélküliek. Az utóbbi alfajba tartozó kifejtőborsó fajták magvai simák és gömbölyűek, a velőborsó fajtáké pedig ráncosak.

A szójabab (Glycine max) Kelet-Ázsiában az egyik legrégibb kultúrnövény. Kínában az i.e. II. században az árpával, a rizzsel, valamint a búzával együtt a szent növények közé sorolták. Egyéves. 50-150 cm magas, dudvás szára erősen szőrös. Levelei hármasan összetettek. A levelek hónaljában fejlődött 3-8 ibolyás vagy fehéres virág fürtvirágzatot alkot. Egyfalkás porzótájú virágai önmegporzók. Termése sárgásbarna színű, szőrös hüvely. A szójabab a Föld egyik legfontosabb termesztett növénye. Magvainak fehérjetartalma elérheti a 40%-ot, zsírtartalma pedig a 20%-ot. Rendkívül nagy biológiai értékű fehérjéje megközelíti az állati fehérje értékét. Egyre nagyobb jelentőségű az emberi táplálkozásban. Egy kilogramm szójaliszt 3,5 kg hússal, 58 tojással vagy 6,5 kg tehéntejjel egyenértékű. Jelentős a szerepe a takarmányozásban, az olajgyártásban, az édesiparban és a műanyagkészítésben is.

A paszuly vagy bab (Phaseolus vulgaris) Dél-Amerikából származik. Igen sok fajtában termesztett, egyéves kultúrnövényünk. Hüvelytermései éretlen állapotban (zöldbab), magvai éretten (száraz bab) kerülnek főzelékként fogyasztásra. Fontos konzervipari alapanyag is. Hazánkban - különösen a háztáji gazdaságokban - a felálló szárú, alacsony növésű bokorbabokat (convar. nanus), valamint a balra csavarodó, 2-3 m magas szárú karóbabokat (convar. communis) termesztik. Kisebb mértékben dísznövényként használják nálunk a török- vagy tűzbabot (Ph. coccineus), amelynek hosszú, dús levélzetű, felfutó szára és szép, fehér vagy pirosló fürtvirágzata van. Magja étkezési célra is kifogástalan.

A tehénborsót (Vigna sinensis) a trópusokon élelemnek és takarmánynak, a bivalyborsót (Dolichos sp.) Afrikában, a kajánbabot (Cajanus cajan) pedig Kelet-Afrikában takarmánynak termesztik.

5

22. Mirtuszfélék - Myrtaceae-
A renden belül erősen levezetett csoportnak tekinthető a mirtuszfélék családja, amely elsősorban meleg égövi, trópusi és szubtrópusi tájakon élő fákat és cserjéket foglal magába. Az ide tartozik 145 nemzetség és kb. 4000 faj. Leveleik átellenesek, épek, örökzöldek, többnyire átlátszó, kiemelkedő vagy besüllyedt pont alakú, lizigén olajjáratokkal. Igen gyakran a virágzat, a csésze- és sziromlevelek, sőt a maghéj és az embrió sziklevelei is tartalmaznak olajtartókat.

1 ábra


A virágok 4-5 tagúak. A porzók száma sok (1 ábra A), ezek másodlagosan sokszorozódtak meg (sokszor falkaban állnak), gyakran kiszélesedő diszkuszon állnak, a porzószálak gyakran színesek, ami növeli a virágok látványosságát. A megporzás legtöbbször rovar, olykor madár vagy szél által történik. A termőlevelek száma 2-sokig változik, a vacokkal összeforrtak. A takarólevelek olykor sapkaszerú födővé (operculum) fejlődnek (1 ábra C), amit a virág nyíláskor megnyúlt porzók lelöknek. A magház alsóállású, a termés bogyó, ritkábban tok vagy makk (Eucalyptus, 1 ábra B). A Myrtoideae alcsaládra jellemző a bogyótermés. Idetartozik számos gyümölcs és fűszernövény, különösen a fajgazdag Eugenia és Syzygium nemzetségek. Értékes gyógynövény és gyümölcs a guajáva (Psidium guajava), fontos fűszer a szegfűszeg (Syzygium aromaticum sin. Eugenia caryophyllata) amely Ceylon és Borneó szigetéről származott s az újvilági szegfűbors (Pimenta dioica). Ehető termésű az illatos mirtuszalma (Syzygium jambos) vagy a malájcseresznye (Eugenia cerasifera). Illatos mediterrán cserje a mirtusz (Myrtus communis).

A Leptospermoideae alcsaládban a termés száraz, többnyire tok, a levelek gyakran szórt állásúak. Legfontosabb nemzetsége az ausztráliai Eucalyptus, mintegy 600 fajjal. Számos fajnál a fiatal és az idős hajtások levelei alakilag erősen különböznek. Megporzásukban a madarak és denevérek mellett kis termetű erszényesek is szerepet játszanak. A baracklevelű eukaliptusz (E. amygdalina) a földkerekség legnagyobb fái közé tartozik, mivel magassága a 150 m-t, törzsének átmérője pedig a 10 m-t is elérheti. Több fajuk, különösen az E. globulus gyors növekedése miatt a meleg égövi országokban tömegesen ültetett haszon- és díszfa. Leveleik és fájuk illóolaja lázcsillapító és szúnyogriasztó (repellens) hatású, egyes fajok fája értékes ipari fa, másoké cserzőanyagot tartalmaz. Kedvelt trópusi díszfák a Callistemon speciosum és a sötét gesztű Melaleuca leucodendron.



A mirtusz Myrtus communis a Földközi-tenger mellékén vadon termő nálunk, üvegházban tartott örökzöld, levele bőrnemű, illatos fehér virágú cserje. A sok porzó kiáll a virágból. Termése fekete bogyó.

Az eukaliptuszok a Föld legmagasabb (100-150 m) kétszikű fái. Ausztráliában őshonosak. Rengeteg vizet párologtatnak, a mocsarak kiszárítására is alkalmasak. Az eukaliptusz Eucalyptus globulus (1 ábra E)- Ausztrália és Indonézia szigetein élő 100-150 m magas sima kérgű fa. A fiatal levelek tojásdad vagy lándzsás, szíves alakúak. Az idősebb, kifejlett levelek lándzsásak, kihegyezettek, zöldek, fényesek, épszélűek, bőrneműek. A levél színén az elfásodott lenticellák apró fehér pontok formájában jelennek meg. A levelek lemeze éllel fordul a nap felé, ezért nem tartanak árnyékot. A csésze kehely alakú, négyszögű, melyet a virágzáskor lehulló, 4 sziromlevélből álló kupak takar. A félgömb alakú kupakon apró dudorok vannak. A porzótájat sok, hosszú szálú, fehér színű porzó alkotja, a portokok sárga színűek. A termés egy lapított csupasz 4-élű tok. A fa erős, aromás illatot áraszt. A levelek és a virágok illóolajat tartalmaznak. Trópusi és szubtrópusi tájakon élő, fás növények. Örökzöldek.

Drog: Eucalypti folium, illóolajat tartalmaz, melyben az eukaliptol dominál. Még tartalmaz: tannint, gyantát, viaszt, kumarint és flavonoidokat. Illóolaj tartalma miatt, szamárköhögés esetén, hűlés és légúti megbetegedésekben használják.

A szegfűszeg - Syzigium aromaticum (L.) Merill et M. Perry (syn. Eugenia caryophyllata Thunb. és az Caryophyllus aromaticus L.), 12-15 m magas fa, átellenes, ovális, hosszasan kihegyezett, örökzöld, bőrnemű levelekkel. A tanzániai Zanzibar szigetén termesztik a legtöbb szegfűszeget, amely nálunk is kedvelt, kellemes illatú fűszer (1 ábra D). A virágok tömör bogas virágzatot alkotnak. A vacok barna-feketés színű, az alapi részén megnyúlt, a felső részén gömbölyű és csíkolt. A virág 4-tagú. A csésze 3 karéjú, a párta 4 fehéres-sárga, membránszerű, egymást részben takaró, virágzáskor lehulló sziromlevélből áll. A porzótájat sok, a bibe köré tömörült, visszahajló porzó alkotja. A magház kétüregű, sok magkezdeménnyel. A Malukki szigeteken honos, onnan terjedt el a trópusokon. Fűszert a bimbó szolgáltatja. A virágrügyeket akkor gyűjtik, amikor az alapi részén a zöld színt kezdi felváltani a rózsaszín.

Drog: Caryophylly flos  illóolajat tartalmaz, melyben az eugenol az uralkodó, ezen kívül tannint, gyantát, zsírokat és nyálka-anyagokat is. A fogászatban és reuma esetén, a tiszta eugenolt pedig a galenikai készítményekben és a kozmetikai iparban használjak.



Malaleuca viridiflora - Kistermetű fa. Erdőt alkot, melyet a fa fehér kérge és a levelek világoszöld színe miatt “fehér erdő”-nek neveznek. A fák kellemes illatot árasztanak. A levelek örökzöldek, lándzsa alakúak, bőrneműek, kemények, törékenyek, aromás ízűek és a erdőtűzben nem égnek el. A fiatal (1-éves) leveleket gyűjtik. Drog: Malaleuca folium  illóolaja (Niaouli Aetheroleum vagy Gomenol) eukaliptolt tartalmaz. Torok, felső légutak megbetegedése és bronchitisz esetén használják.
Család: Díszlevélfafélék (Melastomataceae)
Trópusi hegyvidékek esőerdőinek fái és cserjéi átellenesen álló, pálhátlan, többnyire 3-5-7 ívesen hajló hosszanti érrel és transzverzális mellékerezettel rendelkező levelekkel, amelyeket gyakran fémes színű pikkelyek vagy csillagszőrök borítanak. Jellemzők a külső csészefüggelékek, az öttagú párta, a 10 diplostemon (= 2 porzókörben álló) porzó. A portokok csúcsukon lyukakkal nyílnak és egy emelőkarszerű csatlófüggelékkel önálló mozgásra képesek. Az alsóállású magházból sokmagvú bogyó vagy tok keletkezik.

Legnépesebb a több mint 700 fajt számláló neotrópusi Miconia nemzetség. Igen közel áll hozzá a pántrópusi cserjéket magába foglaló Memecylaceae család, egy főerű levelekkel, transzverzálisan álló portokokkal, a csatlón miriggyel, és nagy sziklevelű embriókkal.


Család: Gránátalmafélék (Punicaceae)
Az előző családoktól elsősorban sok porzójukkal különböznek, valamint abban, hogy termőlevelek a virágban egymás fölött 2-3 emeletben állnak. Ezt a húsos vacok körülnövi, s az egész egy emeletesen sokrekeszű, kívülről a csipkebogyóra emlékeztető, álbogyóterméssé fejlődik. Ez az ún. gránátalmatermés. A család jellemző képviselője a kelet-mediterrán származású gránátalma (Punica granatum), amelyet nálunk, mint skarlátvörös virágú díszcserjét, a mediterrán éghajlaton, pedig mint gyümölcsfát és gyógynövényt  féregűző hatású kérgéért termesztik.

21.Rutafélék (Rutaceae)


6. ábra

Mintegy 1000 fajt magába foglaló, főleg trópusi fás növényekből álló család, átellenes vagy szórtállású egyszerű (6.ábra A) levelekkel, a kéregben, a levelekben és a termésen lizigén kiválasztó sejtekkel, amelyek áttetsző pontokként jelentkeznek, és erős illatú éterikus olajokat tartalmaznak. Virágaik négy- vagy öttagúak, többnyire hímnősek és aktinomorfak, a virágtakaró gyakran színes, feltűnő. A termő rendszerint 4-5 termőlevélből nőtt össze. Öt alcsaládjuk közül a legősibb típusokat a Rutoideae alcsaládban találjuk, ahol a termőlevelek csak alapjukkal nőttek össze. Idetartozik citromillatú hazai félcserjénk, az enyhén zigomorf virágú nagy ezerjófű (Dictamnus albus) és mediterrán eredetű kerti dísznövényünk, a kerti ruta (Ruta graveolens). A legfejlettebb bélyegeket a gazdaságilag is igen fontos Aurantioideae alcsaládban találjuk. Legfontosabb nemzetsége a Citrus. Virágjukban sok porzó van (6. ábra B), amelyek falkába nőttek össze. Virágképletük K5C5A G(5-). Termésük, az ún. narancstermés (hesperidium), tulajdonképpen bogyó, amelyet a termőlevelek megsokszorozódása hoz létre. A belső hártyás válaszfalakból elhúsosodó belső emergenciák, azaz szőrképletek nőnek ki, amelyek a magvakat veszik körül (6 ábra C). Ez a szubepidermális szövet alkotja a tulajdonképpeni gyümölcshúst (pulpa). A termést borító külső terméshéj bőrnemű, illóolaj-tartalmú mirigyekben igen gazdag. Illóolajuk fontos kozmetikai alapanyag, ízesítő és antiszeptikus hatású. Eredetileg Dél-Ázsiában honos fajai kis termetű örökzöld, többnyire tövises fák, amelyeket ma számtalan kultúrformában valamennyi meleg égövi országban, így a Földközi-tenger vidékén is termesztenek (ahová ezek még Nagy Sándor hadjárata idején kerültek). Legfontosabb gyümölcsök: a narancs (Citrus sinensis), a keserű narancs vagy pomeránc (C. aurantium), amelynek egyik változatából a bergamott olajat állítják elő; a citrancs vagy (C. maxima); a grépfrut (C. paradisi); a citrom (C. limon); a citronát vagy zöldcitrom vagy koktélcitrom (C. medica); az üdítőnek használatos lima (C. aurantiifolia) és a mandarin (C. reticulata).


7. ábra

A kerti ruta Ruta graveolens L. - mediterrán származású, évelő félcserje, nálunk termesztett. Fásodó gyökérzetű, hajtása 50-80 cm. Levelei szórtak, alul, feljebb 2-3-szor szárnyasan szeldeltek (7. ábra A), a szeletek vissza-tojásdadok vagy lapátszerűek. Az egész hajtás sárgászöld árnyalatú. Virágzata álernyő (sátorozó bogernyő: 7. ábra D), 5, illetve 4 tagú (7. ábra B, C) sárgászöld virágokkal. Virágzás: május-június. A csészelevelek kicsik, tojásdad-lándzsásak, a szirmok visszás-tojásdadok; csúcsuk csuklyaszerűen befelé hajlik, szélük fogas vagy rojtos. A kocsány discust képez. Porzói kétkörősek, 4-5 levelű termője ugyanennyi karéjú és felső állású. Termése lokulicid tok. A magvak háromélűek, bamásfeketék. Jó mézelő növény.

Drog: virágos hajtása  Rutae herba – rutafű. Gyűjtés, feldolgozás: a virágzás kezdetén a 30 cm-es hajtásokat vagy az erről leválasztott leveleket gyűjtik, majd műszárítón szárítják. Hatóanyagai flavonoidok (rutin), kumarinok, illóolaj, kinolin-akridonvázas alkaloidok. Serkentik az epeműködést, görcsoldók, fokozzák a méhösszehúzódást. A rutingyártás egyik alapanyaga. Figyelem! Érzékeny személyeknél érintése bőrgyulladást válthat ki. Nagy adagokban abortuszt is okozhat.

A narancsfa - Citrus aurantiacum L. (var. amara, var. delicis) - 3-12 m magas örökzöldfák, általában tüskés ágakkal. A levelek elliptikusak, finoman fogazottak, kihegyezettek, a levélnyél szárnyas. A hosszú virágok kellemes illatúak, egyesével ülteknek vagy sátorozó ernyőben helyezkednek el. A porzók száma 20. A termés bogyó (hesperidium - narancstermés), narancssárgá vagy piros színű, a mezokárpiumban illóolajok képződnek. Áprilisban – májusban virágzik. Az őshazája Kína de Európában, Japánban, Ázsia déli részén termesztik – és általában mindenütt, ahol megfelelőek az életfeltételek.

A termésfalat - Auranti pericarpium, illóolajokat, keserű anyagokat és flavonoidokat tartalmaz, szirupok készitésére használják.

A nagy ezerjófű (Dictamnus albus) száraz tölgyerdeinkben sokfelé előforduló, évelő növény. Fürtben álló virágai halványpirosak. A növény gyökerének kérge vizelethajtó, izzasztó hatású és hasmenés ellen is használják. Virágzata és termése mirigyszőrökkel borított; érintése bőrgyulladást okozhat.


Család: Szömörcefélék - Anacardiaceae
Trópusi és szubtrópusi fák és cserjék, amelyek illóolajat, gyantákat, balzsam- és lakkanyagokat, fenolvegyületeket tartalmaznak. Közülük számos veszélyes méreg, amely bőrrel közvetlenül érintkezve súlyos gyulladást, égési sebekhez hasonló sérüléseket okoz. A levelek szórtállásúak, épek, hármasak vagy szárnyasan összetettek, olaj- vagy gyantajáratokat tartalmaznak. Egyivarú vagy hímnős virágaik dús fürtvirágzatban vagy terebélyes bugában állnak, termésük többnyire csonthéjas.

Mangifera indica  fontos trópusi gyümölcs az indiai eredetű mangó, amelynek gyümölcshéja terpén-anyagokat tartalmaz. Ugyancsak gyantajáratok jellemzik a kesut (Anacardium occidentale), amelynek terméskocsánya elhúsosodik és körte alakú édes gyümölcse lesz. Értékesebb a csonthéjas termésben levő, olajban gazdag mag, az ún. kesudió. Masztixgyantát és ehető magokat találunk a pisztácia fajokban, különösen a Pistacia vera és a P. lenticus nevű fajnál. A valódi pisztácia (Pistacia vera) a mediterrán tájak 10 m magasra is megnövő fája. Csonthéjas termésében lévő olajtartalmú magja az "aleppói dió". Pirítva és sózva kedvelt csemege.

Az ecetfák közül számos faj festék- és lakkanyagot szolgáltat. Dísznövény az amerikai Rhus hirta; különösen erős bőrmérget szolgáltat a mérgező ecetfa (R. toxicodendron), valamint az amerikai Comocladia nemzetség fajai.

A cserszemörce (Cotinus coggygria) hazánkban egyetlen vadon élő faja karsztbokorerdeink cserjéje. Parkokba diszfának ültetik.

Család: Bálványfafélék (Simaroubaceae)
8. ábra

Trópusi és szubtrópusi fás növények. Leveleik szárnyasan összetettek. Virágaik dús virágú fürtben állnak. Termésük lependék (8. ábra G). A levelekben nincsenek olajjáratok. Kérgük keserűanyagokat tartalmaz.

A bálványfa (Ailanthus altissima), amely hazánkban elvadultan mindenütt megtalálható, kínai eredetű. Helytelenül ecetfának nevezik (8. ábra). Nagy, páratlanul szárnyalt levelei lándzsásak (D), igen kellemetlen szagúak. Gyors növekedésű és sarjadzóképességű díszfa, amely igen könnyen elvadul. Nemkívánatos megjelenésekor gyomként tartjuk számon. Károsodás nélkül megél még a gyárak, ipartelepek erősebb légszennyezettségű környékén is. Pionír növényként szerepe lehet a homok- és a szikfásításban, a kopárfásításban. Jó mézelő.

Az Amerika trópusain honos keserűfa vagy légyölőfa (Quassia amara) fája az igen keserű és mérgező kvasszint tartalmazza. A nálunk is ismert, kvasszia-forgácsból készült rovar irtószert a növényvédelemben használják.



Rend: Szappanfaalakúak (Sapindales)

A Sapindales rend  az előző renddel szemben  leveleiben nem tartalmaz kiválasztó sejteket vagy edényeket. Virágaik ötkörösek, öt- vagy négytagúak, gyakran zigomorf szimmetriájúak. A Rutales rend porzótájon belüli (intrasztaminális) diszkuszával szemben itt porzótájon kivüli (extrasztaminális) diszkuszt találunk. Idetartozó családok: Sapinduceae, Hippocastanaceae, Aceraceae, Staphyleaceae.




Каталог: groups
groups -> Mövzusu üzrə TƏDRİs proqrami bakı 2011
groups -> Other Economic Cooperation: Other Economic Cooperation
groups -> Azərbaycan, Bakı şəhəri, Azadlıq pr. 132/3, az 1106
groups -> Kurşunun yutulması elimine edilmiş
groups -> Ukok-2015 onayına sunulacak tcod bilimsel aktiviteleri / Ön çalışmalar
groups -> Xəstəliyin qarşısını almaq onu müalicə etməkdən asandır Azərbaycanda ilk böyrək transplantasiyasını (köçürməsini) həyata keçirmiş
groups -> Press-reliZ 06 Oktyabr 2011-ci IL Bakı, Azərbaycan
groups -> Azərbaycanda İsrail Səhiyyəsi günləri
groups -> Points Of Concern re: Council Bill 42-2015 a bill to create a Military Installation Overlay Zone (mioz) around Joint Base Andrews Our Objective: Council Bill 42-2015 the mioz bill – Concluding this is not a good bill. Why

Yüklə 3,2 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©azkurs.org 2020
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə