A gyógyszerhatás fizikai-kémiai alapjai Rozmer Zsuzsanna – Perjési Pál
Yüklə 0,78 Mb.
|
- Bu səhifədəki naviqasiya:
- 6.4Szelektivitás
6.3Hatékonyság és hatáserősségA gyógyszer hatékonysága (potency) azt fejezi ki, hogy mekkora dózisú gyógyszerre van szükség a kívánt hatás elérésére. A gyógyszer hatékonyságát a gyógyszer receptorhoz való affinitása, az alkalmazott gyógyszer mennyisége, valamint belső (intrinszik) aktivitása határozza meg. A gyógyszerek hatékonyságát általában azok ED50 értékével jellemezzük. Az ED50 érték az a dózis, ami az adott hatóanyag által az adott receptorral történő kölcsönhatás eredményeképpen kiváltható maximális biológia válasz 50 %-ának kiváltásához szükséges. Két teljes agonistát összehasonlítva az hatékonyabb, amelyik ED50 értéke alacsonyabb. (Megjegyezendő, hogy az ED50 értékek erősen függenek a vizsgálati körülményektől, így összehasonlítás alapjául csak azonos kísérleti körülmények között meghatározott értékek szolgálhatnak.) Így például a VI-5. ábrán bemutatott három – ugyanazon a receptoron kötődő- hatóanyag közül az „B” anyag hatékonysága (ED50 értéke) a „C” anyagéval megegyező, de mindkét anyag hatékonysága kisebb (ED50 értéke nagyobb) mint az „A” anyagé. VI-. ábra: Két különböző hatékonyságú („A” valamint „B” és „C”) és két különböző hatáserősségű („A” és „B” valamint „C”) hatóanyag dózis-válasz görbéje. 
A gyógyszer hatáserőssége (efficacy) az a maximális gyógyszerhatás, amely elérhető az adott hatóanyagnak adott receptorral történő kölcsönhatásának eredményeképpen. A hatáserősséget számos tényező határozza meg, mint a gyógyszer-receptor komplexek száma (KD), a gyógyszer képessége, hogy aktiválja a receptort, ha kötődött (belső (intrinszik) aktivitás), és a célszerv állapota. A VI-5. ábrán bemutatott három hatóanyag közül az „A” és a „B” anyagok hatáserőssége megegyező, míg a „C” anyag határerőssége kisebb, mint az „A”és a „B” anyagoké. Külön vizsgálatok tárgyát képezik azok a körülmények, amikor egy agonista hatóanyag receptor-kölcsönhatását egy másik anyag jelenlétében vizsgáljuk. Ekkor alapvetően három különböző tapasztalatot nyerhetünk: (1) A második anyag nem befolyásolja a vizsgált hatóanyag biológiai válaszreakcióját; (2) A második anyag csökkenti a vizsgált hatóanyag biológiai válaszreakcióját (antagonizmus); (3) A második anyag növeli a vizsgált hatóanyag biológiai válaszreakcióját (szinergizmus). A gyógyszerként forgalomba kerülő hatóanyagok legnagyobb hányada csökkenti az endogén agonista vegyületek hatását (antagonisták). Az antagonista hatás természetének kötődési és biológiai vizsgálati módszerekkel történő vizsgálati módszereinek bemutatása túlmutat e tananyag keretein. Érdeklődő olvasó számos kitűnő szakkönyvet talál e területekről. 6.4SzelektivitásA gyógyszerkutatás egyik definiált célkitűzése, hogy a kifejlesztett hatóanyagok nagy affinitásúak és szelektívek legyenek egy adott biológiai célpontra nézve. Egy ilyen hatóanyag többféle előnnyel rendelkezik, többek között feltételezett mellékhatás mentességével. A ma forgalomban lévő hatóanyagok között számos olyan vegyületcsoportot találunk, melyek szelektív hatással bírnak az azonos receptor-családokba tartozó, de különböző biológiai hatásokat és/vagy különböző szervezeten belüli expressziót mutató receptor alcsaládok képviselőivel szemben. Néhány gyógyászatilag jelentős szelektív hatóanyagcsoport képviselőit a VI-1. táblázat foglalja össze. VI- táblázat: Szelektív támadáspontú gyógyszerek.
*Nem teljes felsorolás Míg elsődleges célkitűzés a szelektív szerek fejlesztése, egyes indikációs területeken a több támadáspontú (nem-szelektív) hatóanyagok alkalmazása általános gyakorlat. A molekulák több receptor iránt mutatott affinitása erősíthetik a hatóanyag kívánt hatását. Egyik legismertebb példái a többcélpontú hatóanyagoknak az antipszichotikumok és az antidepresszív szerek csoportja. Yüklə 0,78 Mb. Dostları ilə paylaş:
|